Tokió 2020

Bronzérmes a Kozák, Bodonyi duó női K-2 500 méteren

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.

    A keddi döntőt a K-1 200 méter után aratott diadalát követően második aranyát szerző új-zélandi Lisa Carrington és társa, Caitlin Regal nyerte a lengyel Karolina Naja és Anna Pulawska előtt.
    Az új-zélandiak szinte kilőttek a rajtból, ötven méter után már fél hajós előnyre tettek szert, s ezt csak növelték a táv hátralévő részében. Egyik magyar páros sem kezdett igazán jól, de Kozákék féltávnál már a harmadik helyen haladtak, Csipesék hetedikként lapátoltak az ellenőrző pontnál. A hajrához közeledve látszott, hogy Carringtonékat ezúttal nem lehet beérni – végül egy hajóhosszal előbb értek a célba, mint a riválisok -, mögöttük azonban nagy csata alakult ki az érmekért. A lengyelek bírták a végét is, a friss Európa-bajnok Kozák és a szolnoki Bodonyi pedig a harmadik helyen ért be, közvetlenül a táv második felében javító honvédos duó, Csipes és Medveczky előtt.
    A Ferencváros ötszörös ötkarikás bajnoka, a 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.
    Ez a tokiói magyar küldöttség kilencedik dobogós helye, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 3 bronz.
    A kajak-kenu versenyek szerdán folytatódnak.
    Eredmény:
    női K-2 500 m, olimpiai bajnok:
    ——————————-
   Lisa Carrinton, Caitlin Regal (Új-Zéland) 1:35.785
2. Karolina Naja, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:36.753
3. KOZÁK DANUTA, BODONYI DÓRA (MAGYARORSZÁG) 1:36.867
4. CSIPES TAMARA, MEDVECZKY ERIKA (MAGYARORSZÁG) 1:37.114

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország a 15. helyen zárt az éremtáblázaton

cs3_admin

Bronzérmes a férfi vízilabda-válogatott

cs3_admin

Bronzérmes a női vízilabda-válogatott

cs3_admin

Ismét megvédte címét a magyar női kajaknégyes, Kozák hatszoros olimpiai bajnok

cs3_admin

Négy továbbjutó magyar egység a kajak-kenu pályán

cs3_admin

A bronzéremért játszhat a női vízilabda-válogatott

cs3_admin

Nádas és Kopasz negyedik K-2 1000 méteren

cs3_admin

Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben, Kozák ezúttal negyedik lett

cs3_admin

Tótka Sándor olimpiai bajnok K-1 200 méteren

cs3_admin