Belföld

137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak erősítésére a kormány

Company employees working in software development and designer office

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

    Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak.
    Hangsúlyozta: a gazdaság újraindításakor fontos cél, hogy a magyar vállalkozások a kutatás-fejlesztés és innováció terén is előre lepjenek. Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak – fogalmazott a pénzügyminiszter.
    Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik. Kísérleti fejlesztésekhez, ipari kutatásokhoz, eszközbeszerzésekhez, iparjogvédelmi lépésekhez és piacra lépéshez kérhető támogatás – ismertette. Lesz idő a felkészülésre: a kiírás péntektől elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani – tudatta Varga Mihály.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto