Csongrád Felgyő Sport

Böde Dánielt Csongrádon fogadta a KITE

A Kisteleki Testedző Egyesület az idei évben is megrendezte az egy hetes labdarúgó táborát, amely hosszú évek óta a legnépszerűbb és leglátogatottabb a térségben.

A gyerekek minden nyáron öt napon keresztül sajátíthatják el a labdarúgás technikai elemeit, mind ezek mellett lehetőségük van arra is, hogy helyi szervezésű, házi bajnokságokon mérjék össze tudásukat. A tábor életében többek között az is hagyománnyá vált, hogy évről évre olyan felnőtt játékosokat hívnak meg, akik első osztályú csapatokban játszanak, illetve valamilyen szinten kötődnek Kistelekhez. Zsótér Donát most nem tudott ellátogatni, de videó üzenetben köszöntötte a kis focistákat, akik már jól ismerik és szeretik őt. Idén a több éve visszalátogató Szélpál Norbert és Ádám Martin mellett, nem kisebb játékos, mint a többszörös válogatott és gólkirályi címmel büszkélkedő Böde Dániel is meglátogatta a gyerekeket.

A Csongrádi Uszodában, pihenő idejét töltő táborozó gyerekek nem kis meglepetéssel és csodálattal várták és fogadták a Paksi FC három labdarúgóját. Norbit és Martint már ismerték a KITE játékosai, de Böde Dániel személye nekik is óriási meglepetést okozott. A gyerekek szinte megszólalni sem tudtak a meglepettségtől. Lassan feloldódtak és sorra kérdezték a népszerű labdarúgókat pályafutásukról a jelenlegi csapatukban történő szereplésükről. A 25-szörös válogatott játékos többek között azt is elmesélte, hogy nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatában és büszke arra, hogy csak saját nevelésű, magyar játékosok kerülnek fel a felnőtt csapatba Pakson. Arra biztatta a táborozó kisteleki gyerekeket, hogy legyenek kitartóak, szorgalmasak, mivel a sikerhez vezető út nem könnyű, de nem is lehetetlen.

A nagy meleg hetek óta erőt próbáló minden ember számára, így nekik, focistáknak is többletterhelést jelent egy ilyen klíma, főként a futás terén. Ennek ellenére folyamatosan készülnek a következő bajnoki szezonra és csapattársaikkal együtt mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében. A gyerekekkel nagyon közvetlen labdarúgók mielőtt elköszöntek, több képet is készítettek, aláírásokat osztogattak, majd kedvesen elbúcsúztak, hiszen edzés után utaztak Paksról, Csongrádra, hogy egy nagyszerű délutánt és felejthetetlen élményt szerezzenek a közel ötven kisteleki gyereknek. Búcsúzás képen még egy meccslátogatás is szóba került, mivel a három labdarúgó azonnal belopta magát a gyerekek szívébe.

Ezúton is köszönet mindhárom játékosnak, hogy megtisztelték a gyerekeket jelenlétükkel!

Írta, fotó: TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A változás szele: 3 köbméter gázért közel 7000 forintos számla érkezett Csongrádon

cs3-szerkeszto

Egy hét élmény vár 17 csongrádi gyermekre Fonyódligeten

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto