Belföld Koronavírus

A kormány lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre – jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

    A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek.
    A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában.
    Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – közölte.
    Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat az időseket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni – hangsúlyozta Orbán Viktor.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto