Szentes

Egy 300 négyzetméteres lakóház tetőszerkezete égett Szentesen, mintegy harminc tűzoltó volt a helyszínen

Egy 300 négyzetméteres lakóház tetőszerkezete égett Szentesen, a Tóth József utcában.

A tűz a melléképületre is átterjedt, illetve a vele egybeépített üzletet is veszélyeztette. A szentesi tűzoltók mellett Csongrádról, Kunszentmártonból és Hódmezővásárhelyről is érkezett segítség, így öt vízsugárral tudták megfékezni a lángokat, valamint a helyszínen volt a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. Mintegy harminc tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésében és eloltásában és fél óra alatt tudták  körülhatárolni a tüzet. A szomszédasszony épp el akar menni otthonról és csak a nagy durrogást  hallotta, majd megnézte, hogy ki petárdázik ilyenkor, és így vette észre a tüzet. Nagyon megijedt, hogy átterjed a tűz az ő házára is, ezért elkezdte azt locsolni.

Személy sérülés nem történt, azt, hogy mi okozta a tüzet, a katasztrófavédelem még tovább vizsgálja.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto

Új pályázat jöhet a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetésére Szentesen

cs3-szerkeszto