Csongrád

Fának és házfalnak ütközött az autó Csongrádon, ketten sérültek meg az éjszaka

Ketten sérültek meg, amikor autóval fának és házfalnak ütköztek Csongrádon, az éjszaka.
A Gróf Andrássy Gyula utcán a Körös-torok felé haladt a személygépkocsi, amikor egy jobbra ívelő kanyar után az út szélére sodródott, ahol egy szemből érkező kerékpárosnak kellett félrehúzódni. A gépkocsi vezetője ellen kormányzott, de az úttest másik szélén több fának és egy házfalnak ütközött. Az autóban ülő két középkorú férfit a kerékpáros szabadította ki a járműből, őket a mentők kórházba szállították.

A rendőrség tájékoztatása szerint felmerült a gépkocsivezető ittassága, ezért nála vér- és vizeletalkohol vizsgálatot is végeztek. A baleseti helyszínelés miatt több órára teljesen lezárták az érintett útszakaszt.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2

Csúcsformában Szentes és Csongrád tűzoltói a FireCross csongrádi fordulójában

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2