Baks

Felavatták a Levelényi utat

Bakson közös cél érdekében fogtak össze a helyi gazdák és az önkormányzat, akik már a következő útszakasz felújítását is tervezik.

A baksi önkormányzat és a helyi gazdák együttműködésének, és egy sikeres pályázatnak köszönhetően sikerült felújítani a Levelényi utat. Az út átadására június 18-án, pénteken került sor.

Búza Zsolt polgármester elmondta, nagyon ráfért már az útra a felújítás, radikálisan elkülönül a két rész állapota, és ezzel az útfelújítással nem csak a gazdák jártak jól, hanem az önkormányzat is gyarapodott.

A település vezetője a köszönetét fejezte ki a projektben érintetteknek, a pályázatíróknak, a tervezőnek, kivitelezőnek, a képviselő-testületnek, és Farkas Sándor államtitkárnak, országgyűlési képviselőnek a projekt támogatásáért. Köszönete után egyben jelezte is, hogy a továbbiakban is a gazdákkal együttműködve tervezik a folytatást, és a fennmaradó két kilométeres útszakaszra is szeretnének majd pályázatot beadni.

Farkas Sándor azt emelte ki, hogy mennyire fontos a gazdatársadalom együttműködése, amit mutat ennek az útnak a felújítása, az összefogással elért cél is.

kistelekjaras.hu

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Visszament a helyszínre

cs3_admin

Szervezett oltási nap Bakson

cs3_admin

Átadták a felújított iskolai konyhát Bakson

cs3_admin

Fejlesztik a műfüves pálya környékét Bakson

cs3_admin

Új parkolók épülnek Bakson

cs3_admin

Az Év Polgárőr Pedagógusa lett a baksi alpolgármester

cs3_admin

Megújult a Kuckó Biztos Kezdet Gyerekháznak helyt adó önkormányzati épület

cs3_admin

Családi nappal ünnepelt Bakson a kuckó biztos gyerekház

cs3_admin

Átadásra került Bakson a Kuckó Biztos Kezdet Gyerekház felújított épülete (képgalériával)

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább