Vélemény

Lánczi Tamás: A COVID-csapda

“A járvány elleni védekezés időszakában a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék folyamatosan támadta a járványügyi intézkedéseket, az ellenzéki képviselők még a járvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot is leszavazták.

Amilyen ádázan támadták az egészségügyi-járványügyi intézkedéseket, legalább olyan vehemensen ostorozták a kormányzat gazdasági mentőcsomagját is. Dobrev Klára például egy Facebook-videóban kijelentette, hogy a magyar gazdaságvédelmi csomag a legkisebb Európában. Párttársa, Molnár Csaba pedig azt állította egy a közösségi médiában megosztott bejegyzésében, hogy a magyar mentőcsomag a GDP 3 százalékát teszi ki. A DK-s fake news dömpinget nem állította le az a tény sem, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságmentő és -élénkítő csomag, amelynek nagysága a Magyar Nemzeti Bank lépéseivel együtt a GDP közel 20 százalékát teszi ki. (2020 decemberére ez az összeg a GDP 28 százalékának megfelelő pénzösszegre növekedett.)

Az álhírgyártás mellett olyan demagóg követelésekkel vették ki részüket a járvány elleni védekezésből, mint a misztikus “tömeges tesztelés”, az oltásellenes kampány és az azonnali pénzbeli juttatások követelése a kedvezményezettek állandóan változó köre számára. A munkahelyek megőrzése, a bértámogatás és a munkahelyteremtés helyett az ellenzék egyetlen szót hajtogatott: segély, segély, segély.

Az Egyesült Államok példája jól mutatja, mi történik akkor, ha egy kormányzat a gazdasági válságban feladja a “segély helyett munka” elvet, és átgondolatlan pénzosztásba kezd:”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasónk: Kit mi befolyásol?

Szabó Viktor

Moderari: komoly leckét adtak abból, hogy hogyan érdemes élni

Szabó Viktor

Varga Judit: itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!

Szabó Viktor

Stefan Streit: A Soros fizette Háttér Társaság mindent elkövet, hogy fogást találjon a regnáló kormányon

Szabó Viktor

Ceglédi Zoltán – Embert ölni

Szabó Viktor

Nagy István: sikeres volt az agrárpetíció, az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését

Szabó Viktor

K. Feri: a bukott baloldal hergel az orvosokkal, de megint hazudnak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a legfontosabb elérni a fegyverszünetet és békét teremteni

Szabó Viktor

A pofátlanság netovábbja! Jet-skivel irtották a kérészeket Csongrádnál

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább