Belföld

Június végéig lehet még pályázni a falusi kisboltok megmentését célzó forrásokra

Grocery Store Assistant Helping Customer

A Magyar falu programban még június végéig lehet pályázni a kisboltok megmentését célzó, több tízmilliárd forint támogatásra – erre hívta fel a figyelmet a program idei aktualitásait ismertető és helyi eredményeit bemutató pénteki tájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón.

    Gyopáros Alpár emlékeztetett: a pályázatok benyújtására már csak bő két hetük van a vállalkozóknak. A kedvezményezettek gyors döntésekre számíthatnak, így jó eséllyel még a nyár folyamán hozzájuthatnak az igényelt forrásokhoz, hogy mielőbb elkezdhessék elképzeléseik megvalósítását – tette hozzá.
    Az elnyert összegek felhasználhatók meglévő boltok fejlesztésére, legyen ez ingatlanvásárlás, munkabér-támogatás, az épület felújítása, bővítése, korszerűsítése vagy akár eszközbeszerzés. Emellett ilyen szolgáltatással nem rendelkező kistelepülésen kisbolt létesítésére is lehet pályázni – közölte.
    Mindez – a Magyar falu program egészével összhangban – azért történik, hogy az életminőség minden hazai kistelepülésen az alapszolgáltatások szintjén legalább olyan legyen, mint a városokban – hangsúlyozta.
    Azt mondta: alig egy-másfél évtizede, a Gyurcsány-Bajnai kormányok “tudatos falu- és vidékromboló politizálást” folytattak Magyarországon. Tízesével szűntek meg vasúti szárnyvonalak, elhanyagolták a kistelepüléseket összekötő mellékúthálózatot, adósságcsapdába kergették az önkormányzatokat, százszámra zártak be kisboltokat, vidéki postákat és oktatási intézményeket, és ennek következtében elnéptelenedtek a falvak, kiürültek az óvodák és iskolák.
    Ma ezzel szemben Jászágón az óvoda teljes kihasználtsággal működik és a falusi csoknak (családi otthonteremtési kedvezmény) köszönhetően a korábbinál jóval több gyermek születik, így előbb-utóbb kevés lesz az intézmény jelenlegi befogadóképessége – említett egy kedvező példát. A helyiek számíthatnak a kormányra az óvoda bővítésénél is, ahogyan minden kistelepülésre igaz ez, amely a gyarapodó gyerekszám miatt “kinövi” oktatási intézményeit – mondta.     Míg a Gyurcsány-Bajnai érában “381 kistelepülésen szűnt meg az oktatás”, az elmúlt három évben csak a Magyar falu programban mintegy 2000 helyen végeztek óvodákat érintő fejlesztéseket – jegyezte meg.
    Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a munka folytatódik, a Magyar falu program a jelzett igények alapján folyamatosan bővül, így a 2019-es 150 milliárdhoz képest tavaly már 200, idén pedig 250 milliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre a vidéki életminőség javítására.
    Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a vidéki kistelepülések megerősítésének kiemelt szerepe van a kormányprogramban. A Magyar falu programmal a kabinet nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy néhány év alatt megpróbáljon mintegy százéves lemaradást pótolni.
    Bár teendő még bőven akad, az elvégzett munka sikerét bizonyítja, hogy a korábban elöregedő, kihaló, eladó házakkal és felszámolt háztáji gazdaságokkal teli, megélhetés nélkül maradt jászsági kistelepülésekre újra élet költözött. Emelkedik a lakosság, illetve a gyermekek száma, fejlődik a gazdaság és az infrastruktúra ezekben a falvakban, amelyek a megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből további 22 milliárd forint fejlesztési forrásra is számíthatnak – mondta a fideszes országgyűlési képviselő.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az ügyészség nyomozást rendelt el a Pegasus-ügyben

cs3_admin

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját

cs3_admin

Csongrád-Csanád megyében érvényben marad a tűzgyújtási tilalom

cs3_admin

A Nyugati pályaudvaron zavartalan a vonatközlekedés hajnaltól

cs3_admin

Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőknél

cs3_admin

A kormány lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét

cs3_admin

21 milliárd forintot nyertek kistelepülések a Magyar falu program két pályázatán

cs3_admin

Zivatarra, intenzív esőzésre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

cs3_admin

Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább