Vélemény

Segédmunkásként dolgoztatták, családjával együtt kitelepítették, édesapját börtönbe zárták a kommunisták, majd az egész világot meghódította

“A Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett művész, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke szombaton halt meg, 80 évesen. Olyan rajzfilmek rendezője, mint az Oscar-díjra jelölt Sysiphus, a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Küzdők; illetve nevéhez fűződnek – egyebek között – a világsikerű János vitéz, a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról, a Prometheus című alkotások is, ahogy a Magyar népmesék sorozat is. És Az ember tragédiája fantasztikus rajzfilmváltozata. Édesapját a Rákosi-rendszerben bebörtönözték, Jankovics Marcell pedig gyerekként élte át a kitelepítés éveit. Később a bencéseknél érettségizett, majd segédmunkás lett, de abban a feladatkörében is ambiciózus volt. Mégis a véletlennek köszönhette, hogy bekerült a Pannónia Filmstúdió animációs osztályára. Fázisrajzolóból lett néhány év alatt Oscar-díjra jelölt rendező. Sztankay Ádám néhány hónapja beszélgetett a nagy művésszel, egy nyár eleji sorozatban készültünk megjelentetni… Jankovics Marcell az Origónak adott, utolsó interjújában arról is mesélt, hogy a korán jött Kossuth-díja után némi mellőzöttséget is megtapasztalt, de az ambíciói akkor új irányok felé terelték.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto