Belföld

A magyarok elvárják, hogy a miniszterelnök tudjon angolul

A magyarok minden miniszterelnöktől elvárják, hogy tudjon angolul – emelte ki a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

    Mráz Ágoston Sámuel a kutatásukra hivatkozva közölte: a válaszadók 83 százaléka mondta ezt, még a kormánykritikusok 70 százaléka is.
    Utóbbiak az általános érvényű állítás megfogalmazásakor minden bizonnyal észben tartották, hogy Karácsony Gergelyt, az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként elinduló jelenlegi főpolgármestert az elmúlt napokban “kellemetlen helyzetbe hozta, amikor kiderült, hogy ő nem beszél angolul” – vélekedett Mráz Ágoston Sámuel.
    Hangsúlyozta: a mai, egyre nemzetközibbé váló világban a miniszterelnököknek tárgyalóképeseknek kell lenniük. Régen “úri huncutság” volt a diplomácia, sok-sok protokolláris lassúsággal, mostanra ez felgyorsult, és aki nem tud a folyosón néhány kedves szót szólni angolul a kollégáihoz, mert várnia kell a tolmácsra, az nehezen tudja érvényesíteni az országa érdekeit.
    Arra a felvetésre, hogy miként lehetett Karácsony Gergely adjunktus, valamint doktori iskola hallgatója nyelvvizsga nélkül, Mráz Ágoston Sámuel úgy felelt: “előbb-utóbb ki fog derülni, hogy a szabályoknak a dinamikus értelmezéséről vagy a megszegéséről van szó”.
    Úgy vélekedett: fentiek dacára elég valószínű, hogy Karácsony Gergely lesz a győztese az előválasztásnak, amely inkább egy “utószó”. A baloldali pártok eldöntötték, ki legyen a miniszterelnök-jelölt, és csupán egy “látszatversenyt” szerveznek – hangoztatta.
    A nyertese azonban más lesz az előválasztásnak, mint a győztese: Gyurcsány Ferenc – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint az összes előválasztási jelölt a korábbi miniszterelnök “kottájából játszik”.
    “Nem véletlenül beszélnek sokan arról, hogy ez egy Gyurcsány-show” – fogalmazott.
    Mráz Ágoston Sámuel párhuzamba állította Karácsony Gergelyt Medgyessy Péterrel, szavai szerint 2004-re mindenki számára kiderült, hogy a korábbi miniszterelnök nem tényező a baloldalon, nem hoz magától fontos döntéseket.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Kövér László: ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább