Sport

Fegyelmi eljárást indított az UEFA a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus ellen

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán bejelentette, hogy megindította a fegyelmi eljárást a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus ellen, mert továbbra sem léptek ki az Európai Szuperligából.

Az UEFA múlt pénteken közölte, hogy a Szuperliga 12 alapító klubjából kilenccel megállapodott a visszaintegrálódás feltételeiről, a másik három viszont fegyelmi eljárás elé néz, mert nem írta alá a kötelezettségvállalást.

A távirati iroda felidézte, a húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását április 19-én jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széles körű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Ezek után elsőként a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd utána a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool FC, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Hamarosan az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett a Szuperligától, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Végül az AC Milan is elhatárolódott az új sorozattól, amelynek így hivatalosan három tagja maradt – teszi hozzá az MTI.

Florentino Pérez, a Real Madrid és a Szuperliga elnöke korábban azt közölte, hogy a klubok nem léphetnek ki, csupán a nyomás hatására ezt kellett mondaniuk. A Spiegel című lap beszámolója szerint a Szuperliga csapatai 23 évre kötelezték el magukat 167 oldalas szerződésükben, amely szerint legkorábban három év elteltével és csak büntetési díj ellenében lehet kilépni.

MTI, fotó: UEFA



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A mindszenti Ugrai Panna Európa-bajnoki kerettag! 

Szabó Viktor

Vásárhelyi és szegedi egyesületek szerveznek országos futóversenyt Szentesen

Szabó Viktor

Családi napot tartanak a Szentesi Tenisz Klubban

Szabó Viktor

Kecskeméten parádéztak a szentesi úszók

Szabó Viktor

A mindszenti Ugrai Panna magyar bajnoki bronzéremmel nyitott az OB-n

Szabó Viktor

Szlovákiában remekelt a szentesi Sztanó György

Szabó Viktor

Dobogón végeztek a szentesi úszók Vásárhelyen!

Szabó Viktor

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor