Csongrád

Szakmai sikerek a Sághy-ban

2021. május 10-én kezdődnek az írásbeli szakmai vizsgák, de már vannak olyan tanulók a Sághyban, akiknek nem kell írásbeli vizsgájuk megírniuk, hiszen sikeresen szerepeltek a januári Szakma Sztár Versenyen.

A HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium két kőműves tanulója Keller-Pintér Lóránd Zsolt és Székely János kiválóan szerepelt a versenyen. Felkészítő tanáruk Csepreginé Berkes Rozália.

Keller-Pintér Lóránd Zsolt tanulmányait 2018-ban kezdte meg a Sághyban, kőműves tanulóként. Szorgalmával és megbízhatóságával rögtön kiemelkedett társai közül. Mindig érdekelték az új dolgok, nyitott, könnyen tanul és rendkívül érdeklődő. A rábízott feladatokat mindig lelkiismeretesen elvégezte. A karantén időszak alatt nehézséget okozott neki a tanulás, de nem csüggedt, amint részt lehetett venni a jelenléti órákon be is járt. A három év alatt alig hiányzott, pedig busszal közlekedik Tömörkényről iskolánkba. További tervei között szerepel még egyéb építőipari képzés elvégzése. Áldozatos munkájának eredményeként az országosan megrendezett Szakmasztár versenyen a 121 indulóból 2. helyezést ért el, Csongrád-Csanád Megye legjobbjaként. Kiemelkedő eredményének köszönhetően mentesül az írásbeli szakmai vizsga alól.

Székely János tanulmányait 2018-ban kezdte meg a Sághyban, kőműves tanulóként. Tanulási nehézségeit leküzdve, – kiemelkedő szorgalmával már a kezdetektől fogva jeles tanuló volt. A szakma iránti érdeklődése, fejlődő képessége kimagasló. Az órákra mindig bejárt, és aktív résztvevője volt. Szabadidejében is a szakmájával foglalkozik, a jövőjét is az építőiparban képzeli el. Kitartó és szorgalmas munkájának eredményeként az országosan megrendezett Szakmasztár versenyen a 121 indulóból 12. helyezést ért el, ami Csongrád-Csanád Megye 5. helyezett. Kiemelkedő eredményének köszönhetően mentesül az írásbeli szakmai vizsga alól.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fának csapódott egy autó Csongrádnál – a fa is kidőlt az ütközés erejétől

cs3_szerk2

Csongrádon is népszerű volt a Cégek Piaca

cs3_szerk2

Gazdik figyelem! Ebösszeírást tartanak Csongrádon!

cs3_szerk2

Alpolgármesteri fogadóóra lesz Csongrádon

cs3_szerk2

Pályázati és kommunikációs tanácsadást tartanak Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is 

cs3_szerk2

Baleset Csongrádnál: kamion és személykocsi ütközött

cs3_szerk2

Országos kiállításon a csongrádi Kisréti Otthon alkotása

cs3_szerk2

A Tisza és a DK is lekéste a csongrádi megemlékezést

cs3_szerk2

Csongrádon is méltón emlékeztek március 15-ére

cs3_szerk2