Térség

Egy kisteherautó fülkéje és motorja perceken belül kiégett Gátéron

Kigyulladt és teljesen kiégett egy kisteherautó Gátéron, a 451-es főúton.

Csongrád felé tartott a kisteherautó, amikor vezetője egy vendéglátó egységnél kiszállt és bement egy kávét inni, egy arra járó sofőr szaladt utána, hogy ég a kisteherautó. Két porral oltóval megpróbálták ugyan eloltani, de ez nem sikerült és a perceken belül kiérkező tűzoltók fékezték meg a tüzet. A sofőr elmondta, hogy még szerencse, hogy nem menet közben gyulladt ki alatta a jármű. A fülke és a motor percek alatt teljesen kiégett. 

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Lebukott az interneten álnéven fenyegetőző férfi, vádat emeltek ellene

cs3-szerkeszto

Saját díjat kap Csongrád-Csanád vármegye agráriuma: együttműködési megállapodást kötött a Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

cs3-szerkeszto