Belföld

Az idén mintegy 950 milliárd forint használható fel a Vidékfejlesztési programban

A Vidékfejlesztési programban az idén több mint 950 milliárd forint használható fel – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, ahol az Extra Tej Termelő Kft.-nek támogatói okiratot adott át a szarvasmarhatelep fejlesztésére. E szerint 550 millió forinttal segíti a kormány a mintegy 1 milliárd forintos beruházást.

    Nagy István hangsúlyozta, hogy a 950 milliárdos programmal megnyitják az utat a versenyképességet, a hatékonyságnövelést és a gazdaság dinamizálását szolgáló, értékteremtő fejlesztések előtt, emellett támogatják a vállalkozások innovatív fejlesztéseit, digitális átállásukat és a hatékonyságuk növelését célzó beruházásokat.
    A program részeként a tavaly év végén kiírt felhívásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszegét 280 milliárd forinttal emelik meg és már a következő hónapokban 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, köztük újabb állattartó telepek kisebb léptékű fejlesztésére.
    Az agrártárca vezetője hozzátette, hogy a célzott támogatásoknak köszönhetően a beruházási kedv fokozódik, tavaly az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázat keretösszegét népszerűségének köszönhetően 50 milliárd forintról 260 milliárd forintra emelték.
    Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum százmillió forint, maximum kétmilliárd forint – mondta.
    A döntések március vége óta folyamatosan születnek meg, eddig 277 pályázatra 123,5 milliárd forint támogatást ítéltek oda – sorolta.
    Nagy István hangsúlyozta, hogy minden megfelelő pályázatot támogatnak és május végéig a legtöbbről döntenek.
    Kiemelte, hogy a pályázatok segítségével a marhatartó ágazatban közel 40 ezer férőhely létesítése vagy korszerűsítése valósulhat meg, összesen 400 ezer négyzetméter istálló és egyéb építmény, terület épülhet vagy újulhat meg.
    Hozzátette, hogy ebből a forrásból újul meg az Extra Tej Kft. beledi szarvasmarhatelepe is, a fejlesztést a kormány mintegy 550 millió forinttal támogatja.
    A beruházás részeként új istállók és egy hatállásos fejőház épül, borjúketrec rendszert is kialakítanak, a megújuló energiáról pedig napelemek gondoskodnak majd.
    Nagy István elmondta, hogy a jelenleg 48 embert foglalkoztató cég 1968-ban alakult, jelenlegi tulajdonosai 2003-ban vették át. Az utóbbi 18 évben mintegy kétmilliárd forint értékű beruházást hajtottak végre, amelyhez több mint 792 millió forint támogatást nyertek el.
    Pintér Zsolt, az Extra Tej Termelő Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés értéke mintegy egymilliárd forint.
    A beledi telepen 2350 egyedet nevelnek, amelyből 950-960-at fejnek naponta háromszor.
    Egy nap alatt mintegy 37-38 ezer kilogramm tejet adnak a tehenek, tavaly összesen 12,5 millió kilogrammot értékesítettek. A termelt tej és az értékesített tej aránya 98 százalékos, ami jelzi, hogy a tehenek egészségesek.
    A nyilvános adatok szerint a cég árbevétele 2019-ben 1 milliárd 447 millió forint volt, 147 millió forinttal több, mint 2018-ban. Adózott eredménye 208 millió forintot tett ki, amely 40 millió forinttal magasabb, mint az előző évben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto