Kult

Egy hős hajóorvos példája

109 évvel ezelőtt 1912. április 15-én – ami akkor egy hétfői nap volt- nem sokkal hajnali két óra után hullámsírba süllyedt első útján az Atlanti Óceánon a Titanic óceánjáró.

Nem egészen három órával előtte jéghegynek ütközött, ez okozta a katasztrófát. Röviden ennyit talán mindenki ismer, de az nemigen közismert, hogy – mint nagyon sok történelmi eseménynek – a Titanic tragédiájának is van magyar vonatozása. Hiszen a hajótöröttek megsegítésére érkező Carpatia óceánjáró három hajóorvosa közül az egyik a fiatal magyar orvos Dr. Lengyel Árpád volt. Az orvosok között ő volt az egyetlen akinek fiatal kora ellenére már komoly mentőorvosi tapasztalata volt- így ő lett a mentés irányítója. A túlélőket megvizsgálva ő döntötte el hogy ki milyen kezelést kapjon, és a három nap alatt míg New Yorkba értek ő irányította, felügyelte az ellátásukat. Elsősorban az ő áldozatos, fáradhatatlan munkájának köszönhetően a hétszázöt túlélő átvészelte a kritikus órákat.

A tragédia után önzetlen, hősies helytállásáért számtalan elismerést kapott, de számára a legmeghatóbb a túlélők köszönete és hálája volt. Dr. Lengyel Árpád emberségével, példájával máig hatóan öregbítette hazánk és a magyarok hírnevét!

Kormányos Lajos, kép: Wikipedia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház

Szabó Viktor

Benedek Miklóst választották a nemzet színészévé

Szabó Viktor

Csongrádi szobrász alkotását avatta fel a Magyar Országgyűlés alelnöke

Szabó Viktor

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

tk_arpad

A költészet napja – Petőfi-emlékérméket bocsátott ki az MNB

cs3_admin

Az osztály bohócából a Nemzet Művésze – Reviczky Gábor 74 éves

Pászti Dániel

Oscar-díj – A Minden, mindenhol, mindenkor nyerte a legjobb film díját

cs3_admin

A Guns ’N’ Roses 17 év után visszatér Budapestre

Pászti Dániel

Megjelent a TP-Kert 2023-as menetrendje

Pászti Dániel