Koronavírus

A beoltottak száma elérte a 2,5 milliót

A miniszterelnök közlése szerint a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a 2,5 milliót, így szerdától nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.

    Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden délután közzétett videóban azt mondta: “A mai napon fontos mérföldkőhöz érkeztünk. 2,5 millió honfitársunk beoltva.”.
    A kormányfő úgy fogalmazott: “egy éve háborús időkre emlékeztető állapotok között, korlátozások, kijárási tilalom és személyes veszteségek mellett éljük az életünket. A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina”.
    Orbán Viktor közölte: egy hónap alatt két és félszeresre növelték a beoltottak számát. Ezért – folytatta – holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások. Hozzátette, járványügyi intézkedések lesznek. Ezek betartását kérte.
    Közölte azt is: az oltást hasonló tempóban folytatják.
    Megköszönte az orvosok és az ápolók munkáját, a magyar embereket pedig arra kérte, hogy regisztráljanak, és vegyék fel az oltást.
    “Magyarország lehet, Magyarország lesz az az európai ország, ahol a leggyorsabban jut vakcina mindenkinek. Nekünk minden élet számít!” – fogalmazott.

MTI

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy alá csökkent a vírus reprodukciós rátája

cs3_admin

3 millió 145 ezer a beoltott, 5216 az új fertőzött, elhunyt 241 beteg

cs3_admin

Meghalt 256 beteg, 5307-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 285 beteg, 3597-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 272 beteg, 2837-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 291 beteg, 5077-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 206 beteg, 6296-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 245 beteg, 8053-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

2 millió 689 ezer a beoltott, 7325 az új fertőzött, elhunyt 285 beteg

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább