Belföld

Podcast csatornákat indított a Katolikus Rádió

A Magyar Katolikus Rádió 15 saját gyártású műsorának regisztrált podcast csatornát. A podcastok célja, hogy a rádió értékteremtő műsorait azok számára is elérhetővé tegye, akik a hagyományos élő rádióadás helyett inkább online formában hallgatnák meg a műsorokat.

A 15 csatorna mindegyike egy-egy különálló témának ad otthont. Az elérhető tartalmak sokrétűek: vallási, kulturális, gasztronómiai, zenei, közéleti, ismeretterjesztő, portré- és riportműsorok egyaránt szerepelnek a palettán. A szőlőkultúra és a bor iránt érdeklődő hallgatókat például a Borivóknak való című műsor várja, a gasztronómiai hagyományok szerelmeseit az Édesanyám főztje, míg a zenés tartalmakat többek között a Juhász Előd és Csiba Lajos nevével fémjelzett Zene-közelben című sorozat szolgáltatja. További terveink között szerepel a csatornák folyamatos bővítése közéleti és kulturális témákban egyaránt. Hamarosan hallható lesz Kerengő című közéleti beszélgetéseket tartalmazó adásunk, valamint a Matúra című műsorunk is, amelyben az érettségizőknek nyújtunk segítséget a felkészüléshez.

„Fontosnak tartjuk, hogy a kor szellemével haladva, és a technikai lehetőségek kihasználásával új távlatokat nyissunk hallgatóink felé. Ez a folyamat több lépcsőből áll, mely másfél évvel ezelőtt mobiltelefon alkalmazásunk bevezetésével kezdődött. Az idei évben a közösségi médiában megjelenő élő közvetítéseink mellett saját podcast csatornáinkat is útnak indítottuk.” – mondta Dr. Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese.

A podcastok mindenki számára ingyenesen elérhetőek asztali számítógép és mobiltelefon használatával egyaránt a Spotify és az Apple Podcasts rendszereiben. A teljes lista megtalálható a rádió hivatalos weboldalán.

A Magyar Katolikus Rádió szándéka, hogy műsorainak minden eleme által a közt, vagy az egyház társadalmi tanításának kifejezésével élve a közjót szolgálja. Műsorában így jelen van a közélet, az irodalom, a művészet, a kultúra, a tudomány és természetesen a zene. A rádió jelenleg 22 analóg FM frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170.000 főt. Népszerű a Magyar Katolikus Rádió hivatalos mobiltelefon-alkalmazása is, több ezer ember már ezen keresztül hallgatja a műsort. Az alkalmazás segítségével földrajzi korlátok nélkül, bárhol, bármikor hallgatható az élő műsor, böngészhető az archívum, olvashatóak a hírek, és számos tematikus zenei csatorna kínálatából is választhatnak a hallgatók. Az alkalmazás Android és iOS rendszereken egyaránt használható.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto