Szentes

Szívvel, lélekkel, hittel az állatokért

Kormányos Lajos hosszú évek óta, szívvel, lélekkel, és hittel gondozza önkéntesei körében a befogadott kutyákat, az Új Esély Állatmenhelyen, ahová az elmúlt napokban, a csongrádiak fantasztikus összefogásának köszönhetően, 3 nap alatt nyolc mázsa kutyatáp érkezett.

A Csongrád környékén szinte mindenki hallott már az Új Esély Állatotthonról. Azt bizonyára kevesebben tudják, hogy egy ilyen állatvédő helyet működtetni, nem kevés idő, de a pénzről ne is beszéljünk, főként akkor, ha a létesítmény teljesen önkéntesek munkájára épül, és kizárólag alapítványi keretek között működik. Mindenki a ledolgozott napi 8 vagy 10 órája után a szabadidejében gondoskodik az ott lakó állatokról. Jól szervezetten összehangoltan végzik a feladatukat. Bármennyire is hihetetlen ez a mai világban, de 2007-ben az első kennelek megépítése óta így működnek. Persze ehhez szív, elszántság, áldozat, idő és még sorolhatnám, mennyi minden kell, de legfőbbképpen egy „emberi motor” aki elszántan napról napra intézi, az ügyes-bajos dolgokat eteti, gondozza az állatokat, amelyekért, fogalmazhatunk így is: felelősséget vállalt. Annak idején, amikor Kormányos Lajos és társa tulajdonába került, egy Csongrád melletti tanya, Lajos eldöntötte, hogy állatokat ment. Nem saját ötlet volt, mivel korábban elindult egy kezdeményezés erre vonatkozóan, de a megvalósítást már saját kézbe vették. Miért pont állatmenhely? Aki Lajost ismeri, ilyen kérdést fel sem tesz. Elhivatottnak érzi magát, az állatok és a segítségnyújtás iránt. Egyetemet végzett, de ez mit sem számít, hiszen emberként számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a mai világban, tekintettel a jelenlegi helyzetre is, elgondolkodtatóak. megbecsülendők. Mint mondta, hazafelé menet a fóliából minden nap a menhely előtt megy el. Nem feltétlenül ő eteti aznap az állatokat, szerencsére bőven akad segítség, de nem tud úgy hazamenni, hogy meg ne simogatná őket. Minden állathoz van egy kedves szava, mind egy-egy személyiség, úgy ismeri a kis lakóit, mint a tenyerét. Apró lépésekkel jutottak el addig ahol jelenleg tartanak. Természetesen sok segítséget is kaptak, hiszen közel 25 kutyus van a menhelyen és egy-két kedvenc, mint az arra kóborló sün, vagy egy betévedt cica. Minden állatot szeretettel fogadnak, visszavárnak és gondoznak, legyen az ott lakó vagy arra járó. Ennyi állat etetése, nem kevés anyagi vonzattal jár, ezért időnként jól jön a segítség. Oravecz János, Lajos közeli barátja évekkel ezelőtt, létrehozta a közösségi portáljukat, ahol be tudták mutatni az örökbefogadásra váró kutyákat, és ha kellett segítséget is tudtak kérni. Ennek köszönhetően a közelmúltban 3 nap alatt, 8 mázsa kutyatápot vittek felajánlásként, amely elképesztő összefogásról tanúskodik. Persze ezt is csak kevesen tudják, hiszen annyi mindennel el vagyunk foglalva mostanában. Lajos számára is meglepő, de ugyanakkor megindító is volt, hogy ilyen rövid idő alatt, ekkora segítséget kaptak, és kapnak folyamatosan. Állatorvosok, magán emberek, és még sokan mások is segítenek. 2018 óta már alapítványi keretek között működik az állatotthon, ahol a tagok, Lajoshoz hasonló elhivatottsággal végzik a munkájukat, és a hasonlóság az állatok szeretetében ragaszkodásban és a közös célban is megtalálható. Figyelemre méltó ez a fajta elhivatottság, és szeretet, melyre Lajos méltán büszke. Mind ezek mellet, vallja, hogy mindenki annyit ad amennyit akar, de ha ad azt meg kell köszönni, mert amit csinál az élete részévé vált, ez jelenti számára a lelki nyugalmat, és egy érzést, amit egyre többen kellene éreznünk és ismernünk.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

1,5 milliót lopott egy nő az ismerősétől Szentesen

Szabó Viktor

Elkapták az Olvasó nő megrongálóját, aki lopott és drogozott is

Szabó Viktor

Bozó Zoltán: a jelenben élünk, de a jövőben gondolkodunk

Szabó Viktor

Táncház volt Szentesen, a Kossuth téren + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Könnyen JÖSZ, könnyen mész

Szabó Viktor

Oldalára borult egy kisbusz Szentes közelében, teljes útzár van!

Szabó Viktor

Vért adtak a Zsoldos diákjai, tanárai

Szabó Viktor

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor