Belföld

Meghosszabbodik a magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztésének megvalósítás ideje

Closeup pillows in Luxury Interior bedroom, service apartment and Accommodations Concept

A koronavírus járvány miatt több idő áll az egyéb és magánszálláshelyek rendelkezésére az elnyert támogatások felhasználására, ugyanis 2021. szeptember 30-ig meghosszabbodik – olvasható a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. honlapján. Akik már befejezték a kivitelezési munkálatokat, a változástól függetlenül áprilisban megkezdhetik az elszámolást, amelynek pontos menetéről tájékoztatnak minden nyertes pályázót.
 
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel közösen 2020 nyarán hirdette meg a Magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztése című, a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében megvalósuló pályázatot. A kiíráson 14.000 szálláshely 42 Mrd forint támogatásban részesült, szobánként legfeljebb 1 millió forint volt igényelhető.
 
Az MTÜ célja, hogy minden nyertes pályázó meg tudja valósítani a vállalt fejlesztéseket. A járványhelyzet miatti korlátozások és lezárások azonban ezeket a folyamatokat akár több hónappal is visszavethették. Ezért a pályázatokban megjelölt célok kivitelezésére 2021. szeptember 30-ig lesz lehetőség. 
 
A pályázatok fizikai megvalósítását követő 90 napon belül minden pályázónak Záró beszámolót kell benyújtania a támogatás felhasználásának bemutatására. Aki 2021. március 31-ig elkészült a vállalt fejlesztéssel, az a változástól függetlenül áprilistól benyújthatja beszámolóját, amelynek részletes folyamatáról a Kedvezményezettek e-mailben fognak tájékoztatást kapni. 

kisfaludyprogram.hu

Kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Folytatódik a borult idő a hétvégén is, és a hőmérséklet is visszaesik

cs3-szerkeszto