Térség

Kitakarították a békaátjárókat az utak mentén

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén több helyen is békaterelők vannak az utak mentén, amelyek megakadályozzák, hogy a kétéltűek feljussanak az útra.  A biztonságos átkelésüket pedig az aszfaltba épített átjárók, alagutak segítik. Ezek az elemek az év során berakódnak talajjal, ki kell őket takarítani, hogy feladatukat elláthassák.

Márciusban, az időjárás enyhülésekor megkezdik a kétéltűek a vonulásukat a telelőhelyekről a szaporodóhelyek felé. E vándorlás során azonban nagy veszélynek vannak kitéve a közlekedő járművek miatt. Az elgázolt példányok tömege komoly veszteséget jelenthet egy térség kétéltű-populációjában, ráadásul a sok állattetem csúszásveszélyes is az autósok számára. Békaterelőkkel és alagutakkal ezt jelentősen csökkenteni lehet.

Március 11-én a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai több helyszínen is munkához láttak, hogy biztonságos terelőrendszer várja a napokon belül útrakelő békákat. Baks-Ópusztaszer, Balástya-Kistelek és Mórahalom-Röszke között végezték el a szokásos évi tisztítást és karbantartást.

A Katasztrófavédelem Kutató-mentőcsoport Önkéntes Tűzoltó Egyesület Balástya most is készségesen segítette a munkát tartálykocsival és szivattyúval, így jóval egyszerűbben és hatékonyabban tudták kitisztítani az alagutak rácsos elemeit.

A békaátjárókat a következő fajok használják: pettyes gőte, dunai gőte, vöröshasú unka, barna ásóbéka, barna varangy, zöld varangy, zöld levelibéka.

Forrás: www.knp.hu/balastya.hu


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

December közepétől a Rádió 1 váltja a Gong Rádiót Csongrádon

Szabó Viktor

Egyre nagyobb a baj, Sándorfalván is megjelent a madárinfluenza

Szabó Viktor

Újabb jó hír érkezett a szentesi, csongrádi, kisteleki és térségbeli autósoknak

Szabó Viktor

Decembertől Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is többet kereshetnek a munkavállalók

Szabó Viktor

Észrevettétek? Szentesen és Csongrádon is óriásit zuhant az üzemanyagok ára!

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és a térségben továbbra is elérhető az ingyenes Gondosóra program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar agrárium a rendkívül nehéz időszakban is növekedési pályán maradt

Szabó Viktor

Januártól Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is indul az új visszaváltási rendszer

Szabó Viktor

Napi jó hír: a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjasoknak is érkezik a kiegészítő emelés!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább