Belföld

A Dal 2021 – A Kaukázus győzött Egyetlen szó című dalával

A Kaukázus nyerte Egyetlen szó című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Andelic Jonathan vehette át Áldom című daláért.

    A Duna Televízióban sugárzott műsorban A Dal 2021 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra.
    A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben: BariLaci és a Féltelek 36 ponttal, Süle Zsolt és a Befúj 30 ponttal, Radics Gigi és az Egy vagy velem 22 ponttal, valamint a Kaukázustól az Egyetlen szó 12 ponttal.
    Ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dőlt el, melyik dal lesz a győztes. A nézők sms-ben szavazhattak, a legtöbb voksot a Kaukázus Egyetlen szó című dala, Kardos-Horváth János és Kontor Tamás szerzeménye kapta, így ez lett 2021-ben az év magyar slágere.
    Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett tízmillió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.
    A győztes dal, az Egyetlen szó az életigenlésről, az újrakezdésről szól, szövegéért a frontember Kardos-Horváth János kiérdemelte A Dal 2021 legjobb dalszövegírója elismerést is.
    A Kaukázus 2002-ben alakult, a dallamos rockzenét játszó, érzékeny témákkal, például a környezetvédelemmel is foglalkozó népszerű rockformáció azóta több átalakuláson ment át. Az alapító Kardos-Horváth János (ének, basszusgitár, dalszerzés) mellett jelenleg Kis Tibor “Sztivi” (gitár), Prommer Patrik (dobok) és Domokos Tibor (billentyűs hangszerek) tagja az együttesnek, a döntőben színpadra lépett a marokkói Said Tichiti (vokál) és Tiszai Vivien (dob) is. Az együttes eddig nyolc albumot jelentetett meg, a legutóbbi 2018-ban jelent meg. Kardos-Horváth János a Hahó együttessel sikeres gyereklemezeket is készít.
    A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé került másik három produkció, BariLaci, Süle Zsolt és Radics Gigi öt-öt millió forinttal gazdagodott, a további négy döntős versenyző (Andelic Jonathan, a Swing á la Django, Katona Petra és a Mudfield) egy-egy millió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.
    A szombati adásban adták át A Dal 2021 Akusztik fődíját is. A közönség idén is online szavazáson dönthette el, hogy a negyven produkció közül melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt. A győztes Andelic Jonathan lett Áldom című daláva (szerzők: Andelic Jonathan és Ferencz Péter Peet), a díjat a zsűri részéről Ferenczi György adta át.
    A Dal 2021 adásaiban a produkciókat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.
    A dalválasztó döntőjében extra produkcióként a Magna Cum Laude és Nagy Feró, valamint a tavalyi győztes Orsovai Reni és Rácz Gergő lépett színpadra.
    A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie volt, az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján – adal.hu -, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor