Gazdaság

Kína válaszol a szankciókra

Gyakorlatilag megszületett a Kínai Népköztársaság válasza az ország technológiai iparának visszavetését célzó amerikai korlátozó intézkedésekre: Az ország 13. Országos Népi Gyűlésének idei ülésén beterjesztett munkaterv egyik legfontosabb elemeként jelent meg, hogy a következő öt évben Kína évente átlagosan több mint 7%-kal növeli a különböző kutatás-fejlesztési projektekre szánt anyagi forrás mértékét. A kutatási projektekre fordítható összeg csak idén éves szinten 10,2%-kal nőhet majd – derül ki az előterjesztésből.

A gyűlés elé terjesztett ötéves terv hét kulcsterületet nevesít konkrétan, melyek a megnövekedett keretből részesülhetnek majd. Ezek sorrendben az új generációs mesterséges intelligencia kutatások, a kvantum informatika, az agykutatás, a félvezetők fejlesztése, a genetikai kutatások és a biotechnológia, a klinikai gyógyszer- és egészségügyi kutatások, valamint a mélyűri, mélytengeri és sarkvidéki kutatások.

A pártvezetés külön kiemelt célja, hogy az országban a következő években több új, MI- és kvantuminformatikai kutatóközpont jöjjön létre.

A kormányzat fentiek mellett kész a külföldi cégek Kínában létesített kutatás-fejlesztési központjait is támogatni, illetve a helyi cégeket hozzásegíteni ahhoz, hogy a tavaly létrehozott sanghaji STAR részvénypiacon megjelenjenek.

A tervek szerint a következő években a korábbiakhoz képest jelentősen több forrás juthat mindezek mellett az elektromos autók fejlesztésére és gyártására, valamint az 5G-s hálózatok fejlesztésére. A kommunista ország vezetése utóbbi kapcsán a következő öt évre 56%-os penetrációs rátát határozott meg célkitűzésében.

A fentiek összességében jól jelzik, hogy Kína az Egyesült Államok felől érkező fokozódó nyomás ellenére továbbra is eltökélt technológiai szektorának fejlesztését illetően, és erre a célra kész jelentős erőforrásokat áldozni, ezzel biztosítva, hogy technológiai iparát hosszú távon ne érje nemzetközi versenyhátrány. 

Forrás: HUAWEI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Januárban ismét nyugdíjemelés lesz

kissferenc

Pölöskei Gáborné: egyre több fiatal választja a megújult szakképzést

kissferenc

Csökkent az álláskeresők száma Magyarországon – növekedett a nők foglalkoztatása

cs3_szerk5

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon

cs3_szerk2

Nagy győzelem: megkezdődött az uniós források folyósítása Magyarországnak

cs3_szerk2

Nagy Márton: brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések, a kormány már októberre egy számjegyűre csökkentheti a szankciós inflációt

cs3_szerk2

A régióban elsőként Magyarországon nyitott a Shell LNG-töltőállomást

cs3_admin

Belarusz és Magyarország a nehézségek ellenére dolgozik az együttműködés fejlesztésén

cs3_admin

5 milliárd forintért vásárolnak vetőmagot a kiskertekbe

cs3_admin