Belföld

Kezelési költség nélkül váltják vissza a márciusi helyközi bérleteket

Rail in bus

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) utasította a szolgáltatókat, hogy a márciusra megváltott bérletek árát kezelési költség nélkül, teljes egészében fizessék vissza azoknak, akik ezt legkésőbb március 10-én kérik – mondta a tárca pénteki közleménye szerint Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár.

    A tárca intézkedése nyomán a közlekedési társaságok visszaveszik a helyközi járatokra szóló, március havi vagy félhavi bérleteket. A megvásárlás idejétől és az érvényesség időtartamától függően, a vevő kérelmére a 30 napos bérletek ára is visszafizethető felerészben vagy teljes egészében.
    A részletes feltételekről és a visszaváltási igény jelzésének módjáról a szolgáltatók tájékoztatják majd utasaikat.     Az államtitkár az intézkedést azzal indokolta, hogy a következő hetekben remélhetőleg sokkal kevesebben fognak utazni, így a helyközi járatokra megvásárolt bérleteik feleslegessé válnak.     Amennyiben megoldható, mindenki törekedjen arra, hogy  az alkalmazottai, kollégái otthonról dolgozhassanak. Ugyanis így is csökkenthető a személyes kontaktusok száma, ami rendkívül fontos a járvány megfékezéséhez – hangsúlyozta Schanda Tamás.     Elmondta: “az ITM a veszélyhelyzeti intézkedésekhez igazodva eddig is minden esetben haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket a feleslegessé váló bérletek visszaváltása érdekében. Az innovációs tárca a díjmentes visszaváltás újbóli elrendelésével mentesíti a magyar családokat az indokolatlan kiadásoktól.”

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto