Belföld

Folyamatos lakásépítési megrendelésekre számítanak az építési vállalkozók

closeup of construction worker installing bricks using level, building house

A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-vel pénteken.

    Koji László a vállalkozások visszajelzései alapján idén 17 ezer lakás átadását valószínűsíti. További 10 ezer épülhet úgy, hogy az év végéig nem készül el – tette hozzá. A szakember szerint kapacitásbővítés nélkül a lakásépítő cégek további 10 ezer lakásra tudnának leszerződni. Ennek 55 százaléka közvetlenül a lakossági megrendelőktől, 45 százaléka ingatlafejlesztőktől várható. További 4500 lakás építését a kapacitás hiánya még nem akadályozná.
    Az összefoglaló szerint csökkentené a lakásépítési kapacitást, ha a kivitelezők nagy része leszerződne más magasépítési projektekre, például lakásfelújításra, logisztikai, irodai, kereskedelmi, közösségi létesítmények építésére. Bővülést eredményezhet viszont, ha az építőipar jelentősen növelné a hatékonyságát. Ha ez megvalósul, 2025-ben 38 ezer lakás is elkészülhet.
    Magyarországon 2019-ben 21 400 lakást, 2020-ban 28 200 lakást adtak át. Kivitelezés alatt ugyanakkor tavaly már csak 10 ezer volt, míg egy évvel korábban 18 ezer – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto

Kocsis Máté: sok hiba, bűn és árulás történt, de újra hadrendbe állunk

cs3-szerkeszto

Lehűléssel indul a hét, visszatérnek a hajnali fagyok is

cs3-szerkeszto

Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza az Országgyűlés elnökének

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánk ismét Dúró Dórát jelöli az Országgyűlés alelnökének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánk Mozgalom óvást jelentett be a választások eredményével kapcsolatban

cs3-szerkeszto

Zelenszkij bejelentette: április végén újraindítják a Barátság vezetéket

cs3-szerkeszto

J.D. Vance Orbán Viktorról: Ő volt az egyetlen európai vezető, aki hajlandó volt szembeszállni az amerikai érdekeket sértő brüsszeli bürokráciával

cs3-szerkeszto