„Dobrev Klára a nép közé ereszkedett. Leugrott vásárolni a rózsadombi neobarokk villából, és szembe találta magát a rögvalósággal. Facebook bejegyzésének felütése a szovjet realizmus legnagyobbjait idézi: »Nemrég találkoztam egy idős asszonnyal. Gyümölcsöt válogatott, és látszott azon vívódik, mit tegyen a kosárba. (…) hogy tud-e banánt és mandarint venni, vagy csak az egyiket?«.
Dobrev Klárából mélyről tört fel a szociális érzékenység – mint egy régen szunnyadó tűzhányó –, aminek hatására persze rögtön a kormányt kezdte szidalmazni, az elmúlt tíz évet okolva mindenért…
Klárika, számoljunk egy kicsit! Tételezzük fel, hogy az említett kisnyugdíjas 74 éves, ami azt jelenti, hogy 1947-ben született. Éppen abban az évben, amikor Rákosiék – a kékcédulás választás után – turbó fokozatba kapcsolták a totalitárius komcsi diktatúrát.
A hölgy gyerekként élte át ’56-ot, majd az azt követő kegyetlenül véres megtorlást, amelyet Apró-, Kádár- és Biszku-féle, műveletlen, aljas, gyilkos gazemberek irányítottak. Jutalmul mindhárman a Rózsadomb neves lakói lehettek, másoktól, erőszakkal elrabolt villákban tengetve piszkos életüket. Eddig tud követni, Klára?
Aztán jött a konszolidáltnak hazudott 60-as, majd a »gulyáskommunista, legvidámabb barakk-ként« számon tartott, ’70-es évek kádári posványának ideje, amikor hősünk – az Orbán-kormány által állítólag kifosztott kisnyugdíjas – tisztes éhbérért robotolhatott valamelyik állami vállalatnál, s jó esetben – valamikor karácsony táján – jutott neki pult alól egy kis banán, de csak mert jóban volt a sarki Közért csemege pultjában dolgozó Marikával.
A rózsadombi villákban senyvedő elvtársi családok persze mit sem érzékeltek mindebből, nekik nem csupán a bejárónő, a sofőr, a K-vonal meg a Kútvölgyi kórház VIP ellátása, de déligyümölcs is bőven jutott. Néha bele is rohadt a Szaratov hűtőbe. Ugye, Klára?
1985-ben hősünk 38 esztendős, a legaktívabb fiatal éveiben járt, már kisgyerekei is voltak, s örült, hogy hétvégente a Trabanttal kiautózhattak a 80 négyszögöles nadrágszíj telekre, ahová a férje – aki igazán ügyes ezermester volt – némi hullámpalából és egy kiselejtezett portásfülkéből komfortos kulipintyót eszkábált.
Ez idő alatt Apró Piroska és barátai éppen azon morfondíroztak, hogyan lehetne a politikai hatalmukat mielőbb gazdaságira konvertálni, s nagy ügyesen neki is álltak a spontánnak hazudott privatizációnak: az állami, valamint a KISZ- és az MSZMP-vagyonelemek szisztematikus ellopásának. Így volt, Klára?
Mire a rendszerváltoztatáshoz érkeztünk, addigra a rózsadombi elvtársi klánok, köszönték szépen, de remekül megvoltak. S amit nem sikerült 1990 előtt hazavinni, vagy a külföldi hálózatnak kiárusítani, azt fillérekért privatizálták 1994 és ’98 között, az MSZP-SZDSZ kártékony regnálása idején.
Hősünk 2010-ben – az Orbán-kormány idején lett kisnyugdíjas –, de ekkorra már az előző kormányzat eltörölte a 13. havi nyugdíjat, a 2009-es Gyurcsány-csomagnak köszönhetően… Ferenc majd Bajnai regnálása után az ország az államcsőd szélén állt, a munkanélküliségi ráta az egekben volt, s a mínuszból kellett újraépíteni mindent. Vagy tán rosszul emlékszünk, Klára?
A kérdés persze költői:
Tíz év kormányzás megoldhat-e mindent? Gyógyírt jelenthet-e az Apró-Dobrev-Gyurcsány Klánnak is köszönhető, sok évtizedes baloldali országpusztításra, az összes létező társadalmi problémára… Ne kacagjon ilyen pikírten, Klára!
S egy utolsó felvetés még:
Nem kellene önnek és egész elvtársi pereputtyának – egyebek mellett, nyugdíj-ügyben is – mélyen, szemlesütve hallgatnia, Klára? Csak kérdezem…”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
- Hirdetés -