Belföld

Az Agrár Széchenyi Kártya hatékony segítséget ad a mezőgazdasági vállalkozóknak

Az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) tíz éve nyújt hatékony segítséget, kedvező finanszírozási lehetőséget a mezőgazdasági vállalkozások számára – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Elmondta: tavaly alapjaiban alakult át a Széchenyi Kártya Program, az Agrár Széchenyi Kártya Plusz az első volt a krízistermékek sorában, ezzel az Agrárminisztérium az elsők között reagált a járványhelyzetre.
    Ismertette, hogy a tavaly tavasszal indult, 100 százalék kamattámogatás, kezességi díj- és költségtámogatású és 90 százalékra emelt kezességvállalással működő Agrár Széchenyi Kártya Plusz iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés, a 2020 végéig működő konstrukcióban mintegy 5100 befogadott ügyletben csaknem 97 milliárd forint hitelt helyeztek ki.
    Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a Széchenyi Kártya Program 18 éve szakpolitikai finanszírozási eszköztár, az állam és a piac közös sikerterméke. Bejelentette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2