Baks

Fejlesztik a műfüves pálya környékét Bakson

Az iskola épületéhez vezető díszburkolat és a parkolók mellett bográcsozási lehetőséget is kialakítanak Bakson.


Sokan használják a műfüves pályát békeidőben, vagyis akkor, amikor az egészségügyi veszélyhelyzet miatt nem kell szüneteltetni a nyitva tartást. A helyi sportegyesület, az utánpótlás, az iskolások és a civilek is örömmel töltik itt el sportolással az idejüket. A pandémiás időszak véget érte után mindezt kellemesebb körülmények között tehetik majd meg, ugyanis az önkormányzat fejleszti a pálya környékét.

Nagyon örülünk annak, hogy egy újabb pályázati beruházást tudunk megvalósítani – mondta el a kistelekjaras.hu portálnak Dobos Péter alpolgármester, aki a helyi iskola pedagógusa és a baksi  labdarúgó egyesület utánpótlás koordinátora is egyben. Az iskolából és a tornateremből is megközelíthető lesz a műfüves pálya, nem kell majd a füvön, sárban közlekedni. A díszburkolatnak köszönhetően térköves járdán lehet majd bejutni, így nem kerül szennyeződés a pályára. Szintén díszburkolattal ellátott parkoló kerül kialakításra a pálya mellett, ezáltal a parkolás is könnyebbé és kulturáltabbá válik.

A sportolást követően lehetőség lesz az elégetett kalóriák pótlására is, ugyanis az önkormányzat terveiben szerepel kiülők, pihenőpadok elhelyezése és egy bográcsozó hely kialakítása is, így a tömegsport mellett közösségi rendezvények színtere is lehet a műfüves pálya környéke.

forrás, fotó: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új munkagéppel szépülhet Baks – korszerű rézsűkaszát vásárolt az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Retro hangulat, ügyességi versenyek és utcabál várja a látogatókat a XXVIII. Baksi Falunapon

cs3-szerkeszto

Jó hírt jelentett be Búza Zsolt: 2027 végéig biztosan működik a hulladékudvar Bakson

cs3-szerkeszto

Baks lépett a szúnyoginvázió ellen: rendkívüli gyérítést kér az önkormányzat

cs3-szerkeszto

A gyermekek vették birtokba Baksot péntek délután + FOTÓGALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészülnek az új buszvárók Bakson

cs3-szerkeszto

Kinyílt a nagyvilág kapuja, elballagtak a baksi óvodások is

cs3-szerkeszto

Különleges néptáncos és zenei találkozót rendezett Bakson a Classic AMI

cs3-szerkeszto

Szociopoly Bakson, amikor a játék a valóságról szól

cs3-szerkeszto