Vélemény

Csak egy darab közületek..

Néhány évtizede taposom már sok kerékkel Európa útjait. Tapasztaltam már sok szélsőséget.Volt úgy, hogy lerohadt rólam még a gatya is a melegben és volt úgy, hogy olyan fagy volt, hogy a levegő darabos volt mikor belélegeztem .Láttam már a fene nagy szabadságban élő embereket, akik zárt ajtók mögött élték az életüket, mert rettegtek kilépni este az utcára, mert elindult az anarhia.Aztán láttam már túl feszes rendőrállamot is, ahol már zavaró csend uralkodott este 8-kor. Minden “sarkon” ment valami baromságért a cseszegetés.Mindkettőre van személyesen  megélt történet a fejemben kapásból egy pár. Például a pisztollyal rohangáló fekete gyerekről, az út közepén égő raklapokról. Vagy napokon át tartó helyben állásról, mert valami elkerülte a figyelmemet a szabályokat illetően, vagy csak egyszerűen kinézték belőlem, hogy egy rohadt csempész vagyok és éppen a s.ggembe be nem néztek.Szóval tapasztaltam már szélsőségeket…A történelem irányzatai közül mindkettőt átgyúrt formában, mert mindig csak egy leheletnyit változtatnak rajta, de végül is belül ugyan az a sz@r marad… Tényleg csak ez a két irányzat válthatja egymást abba a hülye fejünkben emberek?Libcsi vagy, vagy Náci?Pár évente folyton elönti a fos az agyunkat és kívánjuk a sokszor felesleges változást. Akkor is, ha már tudjuk pontosan, hogy milyen szagú, állagú a trágya ami vár ránk. Miért? Félre értés ne essék! Nekem is vannak apróbb kritikáim a mostaniakkal kapcsolatban, de be kell látnom a  korábban leírt negatív tapasztalataim hatására, azt kell modjam szerényen megelégedve, hogy van egy jobbközép, nemzet érzelmű kormányunk ami nem tökéletes, de szemmel láthatóan a jószándék vezérli, mégha a dühödt komcsi bagázs tolja is a pofánkba a legtöbbször hazug propagandáját. Persze láttam már tőlük nagyon kultúrált és megoldásra mutató megnyílvánulást is, illetve egy embertől közülük  kb. tavaj tavasszal (elég gáz, hogy csak egy volt abban a pillanatban normális és még csak nem is emlékszem rá, hogy melyik volt az ). Még a miniszterelnök is megfontolásra javasolta az ötletét. Na! Mondom. Végre elindul talán egy normális diskurzus. Aztán jött a következő brazil szappanopera sztár felszólalása és mindent elb@szott vele.Nem tudom elhinni, hogy ezt a töketlen viselkedést részesítik előnyben normális, kúltúrált emberek. Azért mert most divatos ezt a foshullámot osztogatni, ezért ne dobjátok oda nekik a webes identitásotokat. Pár szaros like-ért komolyan megéri? (Mert van egy jó pár, aki nagyjából azt sem tudja mit oszt meg csak a like-okért osztogatja ez a sok szemetet. Már látom is magam előtt, hogy milyen f@szagyereknek érzi magát, mikor percenként ránéz a telóra és jön a like. Komolyan beteg…)Én semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogyha elovastátok, akkor forgassátok meg egy kicsit ott bent. Nem egy politikus és nem egy gyárigazgató ír hozzátok, hanem közületek egy darab.Szeretnék én is szebbet, meg jobbat. Meg a gyerekeimet normálisan, biztonságban felnevelni.Láttam már szélsőségeket és mindig azt mondtam magamba: De jó, hogy nem itt élek! Újra és újra haza jönni egy megnyugvás a szívnek. Átlépni a határt és azt mondani: itt már nem érhet baj.Szertném, ha ez így maradna…

Meyer Pál



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor