Belföld

Hatásos a koronavírus elleni magyar készítmény

A koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést az állatokon elvégzett tesztek alapján − számolt be Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az MTI beszámolója szerint a gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője a műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek. A szakember szerint a sejtkísérletek bebizonyították, hogy :

AZ ÚJ SZER HASZNÁLATA MELLETT A VÍRUS NEM KÉPES A FERTŐZÉSRE.

Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak, ugyanis a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél. Ezeket az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és várhatóan ősz végén következnek az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, így nincs szüksége egy hónapra a védettség kialakulásához− emelte ki Kacskovics Imre. Hozzátette, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. A súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.

Forrás: index.hu, Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto