Belföld

Megérkeztek az első igénylések az otthonfelújítási támogatásra

Megérkeztek az első igénylések a január 1-jén indult otthonfelújítási támogatásra – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

    Novák Katalin ismertetése szerint eddig mintegy harminc család nyújtotta be igényét a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatásra. Emlékeztetett arra, hogy a támogatást a saját háztartásukban legalább egy gyermeket nevelő szülők kaphatják meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az otthonfelújítási támogatás a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, tehát az egyszülős családoknak is jár.
    Közölte, az otthonfelújítási támogatás egyéni élethelyzetekre vonatkozó kérdéseire a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatán, call centerén és honlapján tudnak válaszolni a szakemberek.
    A kormány azt szeretné, hogy Magyarországon mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen, és a fiatalok minél jobb körülmények között alapíthassanak családot, vállalhassanak, nevelhessenek gyereket – hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
    Novák Katalin elmondta, egy friss kutatás szerint Magyarországon tíz emberből kilenc nagyon fontosnak mondta, hogy saját tulajdonú otthona legyen. Egy másik felmérés szerint pedig a megkérdezettek 64 százaléka tervezi otthona felújítását.
    A miniszter ezekre utalva arra emlékeztetett, hogy a kormány az öt éve tartó otthonteremtési programmal az új otthonok megteremtését, míg a január 1-jével bevezetett felújítási programmal már a saját otthonok felújítását is támogatja.
    Novák Katalin közölte, egy családot alapító pár ma már több tízmillió forint segítséget kaphat az otthonteremtéshez. A babaváró támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) és az ehhez kapcsolódó 15 millió forintos kölcsönnel akár 30 millió forint támogatást is kaphatnak a fiatalok a magyar államtól – mondta.
    Kitért arra is, hogy a kormány tervei szerint 2022. január 1-jétől a 25 év alattiak szja-mentességet kaphatnak munkajövedelmük után, és ez újabb támogatást jelent a fiataloknak. Jelezte, ehhez hasonló mentesség Lengyelországban működik.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Politico: Semmilyen megállapodás nem született az uniós források kifizetéséről

cs3-szerkeszto