Szentes

Harmincméteres acéltornyot kívánt építeni a DIGI Kft. az Antal-tó közvetlen közelében.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás, a városi főépítésszel megtalálta a megoldást, melynek eredményeképp máshol épül fel a 30 méteres torony.

Harmincméteres acéltornyot kívánt építeni a DIGI Kft. az Antal-tó és a Tisza-gát mellé, a NATURA 2000-es területtől 100 méterre, az Antal-tavi Fogadó és Horgászparadicsom közvetlen közelében. A tervek ellen tiltakozott a közeli fogadó tulajdonosa, aki a polgármesteri hivatalhoz fordult segítségért. Az ügyben végül Dr. Rébeli-Szabó Tamás önkormányzati képviselő, ügyvéd közbenjárásával született megnyugtató megoldás, miszerint máshol épül fel a távközlési szempontból nélkülözhetetlen torony.

A távközlési cég elképzelése ellen azonnal tiltakozott Gödér Lajos és családja, aki szerint Szentes környékének egyik legszebb természetes környezetét tette volna tönkre a beruházás a látvány szempontjából, s ezzel az Antal-tó melletti vállalkozásának is kárt okozna – nyilatkozta hónapokkal ezelőtt a fogadó tulajdonosa, aki megkereste az önkormányzatot. A polgármesteri hivatal szakemberei azonban tájékoztatták, hogy az önkormányzat nem a terület tulajdonosa és nem is engedélyező hatóság, ennek értelmében pedig nincs ráhatása, hogy a tulajdonos hogyan hasznosítja az érintett területet. 

Az ügyben mégis született előrelépés. A fogadó tulajdonosa megkereste Dr. Rébeli-Szabó Tamás önkormányzati képviselőt, ügyvédet, aki az ügy mögé állt. – Megoldást kerestünk a problémára, mivel több jogszabály is szabályozza ezt a helyzetet – mondta el portálunknak Dr. Rébeli-Szabó Tamás, aki a városi főépítésszel megtalálta a megoldást, melynek eredményeképp máshol épül fel a 30 méteres torony. Így az Antal-tó környezetében nem rontja a tájvédelmi látképet. Ezért Gödér Lajos köszönetét fejeztek ki a szentesieknek. A levelet változatlan formában az alábbiakban közöljük:

Köszönet, a szentesieknek!

A DIGI távközlési cég acéltornyot szándékozott építeni az Antal-tó partjára, a Tisza-gát mellé, a NATURA 2000-es területtől 100 méterre, az Antal-tavi Fogadó és Horgászparadicsom közvetlen közelében.

Nem tudtam, kihez fordulhatok segítségért, megakadályozandó a kolosszusnak a megépítését, így több hatósághoz, szervezethez, a Szentes Városi Polgármesteri Hivatalhoz, a Polgármesterhez, a Műszaki Osztályhoz és a vezetőjéhez, továbbá Dr. Rébeli-Szabó Tamás ügyvédhez folyamodtam, a megoldás érdekében.

Családunk számára sok nehéz napot okozott, az eltelt időszak, de örömmel értesítek minden segítőt, ezennel, az Ügyünk megoldódott, nem fog a tervezettek szerinti helyen megépülni az acél mobiltorony. 

Nyertünk mi is és nyert a szentesi turizmus is.

Remélem, hogy a technikai fejlesztéshez szükséges mobiltorony, új helyét megtalálja a beruházó, ha elengedhetetlenül szükséges annak létesítése.

Ezennel köszönetet mondok mindenkinek, aki láthatóan tenni akar Szentes természeti adottságainak megőrzéséért, a családi vállalkozásunk megóvásáért, különösképpen a fentebb írtak hivatalnak, személyeknek és azon lakosoknak, akik közös ügyünk mellé álltak, ha akár csak lélekben is.

Tisztelettel, Gödér Lajos

Antal-tavi Fogadó és Horgászparadicsom

Kiemelt kép: antalto.hu

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Korszerűsítik a szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda épületét

cs3_admin

Pénteken Budapest Bár Szentesen

cs3_admin

Átadták Szentesen a Szilver Sportházat

cs3_admin

Üzenetek a múltból

cs3_admin

Átadták a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót

cs3_admin

Jelentős fejlesztés előtt áll a paprikatermesztés

cs3_admin

Nagyobb hanghatás várható Szentes környékén

cs3_admin

Lakóbuszba csapódott egy autó Szentes elkerülő szakaszán

cs3_admin

Gálával avatják fel a szentesi Tóth József Színházat pénteken

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább