Belföld

Az idősebb gyermeket örökbefogadók is kaphatnak otthonteremtési támogatást

A 2019. július elseje előtt született gyermeket örökbefogadó családoknak is megnyílik a babaváró támogatás és a jelzáloghitel elengedésének lehetősége egy módosításnak köszönhetően – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Facebook-oldalán.

    Novák Katalin a közösségi oldalon közzétett videójában elmondta: az otthonteremtést segítő babaváró támogatást 2019. július elsején vezették be, és most utólag élhetnek az örökbefogadók a lehetőséggel.
    Hatvan napjuk van arra, hogy igényeljék a babaváró támogatást, és rögtön kérjék azt is, hogyha egy idősebb – azaz 2019. július elseje előtt született – gyermeket fogadtak örökbe, függesszék fel a törlesztést három évre – közölte.
    Novák Katalin elmondta, a második gyermeknél elengedik a fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik gyermeknél pedig a teljes tartozást elengedik.
    Ez most már abban az esetben is igaz lesz, ha örökbefogadással teljesítik a gyermekvállalást, és 2019. július elsejét megelőzően született gyermeket fogadnak örökbe – emelte ki.
    Novák Katalin kitért a jelzáloghitel elengedésére is. Azt mondta, az elengedés mértéke itt is attól függ, hány gyermeket nevelnek a családban.
    Ha a családba egy második gyermek érkezik, a várandósság 12. hetét követően a fennálló lakáscélú, ingatlanfedezetű jelzáloghitelből 1 millió forintot engednek el, ha harmadik vagy további gyermek érkezik, akkor 4 millió forintot.
    A 4 millió forint elengedését követően minden további gyermeknél még 1-1 millió forintot engednek el a még fennálló jelzáloghitelből – mondta el, hozzátéve, hogy ezt igényelni kell.
    Novák Katalin hangsúlyozta: eddig ez a lehetőség nem volt meg azok számára, akik 2019. július elsejét megelőzően született gyermeket fogadtak örökbe. Most ezt a lehetőséget is megnyitják – mondta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor