Belföld

Már elérhető a Zöld Busz program önkormányzatoknak és közszolgáltatóknak kiírt támogatása

Electric bus at the charging station

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Zöld Busz Projektiroda elektromos buszok megvásárlását támogató kiírásának első körében 2021. január 4. és február 4. között várják a pályázatokat – közölte kedden a minisztérium.

    A közleményből kiderül, hogy a felhívás keretében 25 ezresnél nagyobb lélekszámú települések igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kiöregedett, magas károsanyag-kibocsátású autóbuszaik lecseréléséhez elektromos meghajtásúra. A támogatási intenzitás mértéke a kiváltani tervezett autóbuszok kibocsátási normájához igazodik 50 százalékos maximális támogatási szintig.
     A pályázati felhívás azt az elvet követi, hogy minél öregebb a cserélni kívánt busz, annál nagyobb legyen a támogatás mértéke. A Klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében elindított program célja a leginkább szennyező buszok mielőbbi kivonása a forgalomból, ezzel a városi életminőség javítása.
     A Zöld Busz Program 36 milliárd forintos teljes keretéből a 2020-2021-es időszakra 4,2 milliárd forint keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. A támogatás elektromos buszok mellett önjáró trolibuszok beszerzésére, a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére is fordítható.
    A pályázati felhívás és mellékletei a Zöld Busz program hivatalos weboldalán érhetők el – tették hozzá a közleményben.

MTI

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Közel háromszázezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség

cs3_admin

Elhunyt a sofőr – az M4 autóúton történt a tragédia

cs3_admin

Célegyenesben az Orosháza és Szentes közötti út felújítása – Tavasszal indulhat a munka

Endre Araczki

Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat

cs3_admin

Ma van a magyar kultúra napja

tk_arpad

Történelmi léptékű agrártámogatást biztosít a kormány 2027-ig

tk_arpad

Engedélyezték a magyar hatóságok a brit AstraZeneca és az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinákat – közölte az Origo hírportál szerda este.

Endre Araczki

Három hét múlva fizetik a 13. havi nyugdíj első részletét

cs3_admin

Magyarországon fizetnek a legkevesebbet a lakossági fogyasztók a földgázért

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább