Belföld

Épül a tiszás önkény: a Legfőbb Ügyészség szerint is jogsértő volt a Fidesz szervereinek lefoglalása

A Legfőbb Ügyészség szerint jogsértő, úgynevezett „fishing expedition” zajlott a Fidesz szervereinek lefoglalásakor. A kutatás elrendelését ugyanakkor jogszerűnek találták, a lefoglalásokat viszont meg kell ismételni, méghozzá előre meghatározott szempontok alapján. Az ügyészség adatvédelmi aggályokat is megfogalmazott.

Komoly fordulat történt a Nemzeti Kulturális Alap mintegy 17 milliárd forintnyi támogatása miatt indult büntetőeljárásban: a Legfőbb Ügyészség helyt adott a Fidesz lefoglalásokkal szembeni panaszainak, és arra kötelezte a nyomozást végző Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, hogy ismételje meg az eljárási cselekményeket. A másodfokon eljáró ügyészség szerint ugyanis a megvalósított lefoglalások „fishing expeditionnak”, vagyis egyfajta adathalászatnak minősültek. Ez pedig mind az uniós, mind a magyar jogban törvénysértő gyakorlatnak számít.

A döntés ugyanakkor fontos különbséget tesz a kutatás és a lefoglalás között. A Legfőbb Ügyészség a Fidesz kutatások elrendelésével szembeni panaszait elutasította, vagyis a párt szervereit is tartalmazó adatközpont átvizsgálásának elrendelését jogszerűnek találta. A kutatás célja annak feltárása volt, hogy az adatközpontban találhatók-e az NKA-ügyben vizsgált bűncselekményhez kapcsolódó elektronikus adatok.

A lefoglalások esetében azonban már egészen más következtetésre jutott a Legfőbb Ügyészség.

Túl sok adatot foglaltak le

A másodfokú döntés lényege, hogy a nyomozó hatóság nem foglalhat le válogatás nélkül egy teljes adatparkot pusztán azért, mert azon akár releváns információk is lehetnek. A Legfőbb Ügyészség szerint ehhez szükség van a szerver üzemeltetője vagy tulajdonosa és a vizsgált bűncselekmény közötti kapcsolatra is.

Az ügyészség külön kiemelte: 

a teljes adatpark lefoglalása aránytalan hátrányt okozhat a szerver üzemeltetőjének, hiszen így olyan tevékenysége is ellehetetlenülhet, amelynek semmilyen kapcsolata nincs a vizsgált bűncselekménnyel.

A probléma nem csupán az adatok mennyiségével volt. A lefoglalások során olyan személyes adatok is érintettek lehetnek, amelyeknek nincs közük a büntetőeljáráshoz, illetve olyan személyek adatai is bekerülhettek a lefoglalt adatok közé, akik maguk sem érintettek az ügyben.

„Fishing expedition”

A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint ezeket az adatokat már eleve ki kellett volna vonni a lefoglalás köréből. A döntés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a megvalósított eljárási cselekmények a „fishing expedition” kategóriájába estek. Ez olyan eljárást jelent, amikor a hatóság nem egy előre meghatározott, konkrét bizonyítékot keres, hanem nagy mennyiségű adatot szerez meg, majd utólag válogat közülük annak alapján, hogy talál-e terhelő információt.

A Legfőbb Ügyészség egyértelműen kimondta: 

ez a módszer törvénysértő gyakorlatnak számít mind az uniós, mind a magyar jogban.

Vagyis a nyomozás folytatása önmagában nem került veszélybe, de a bizonyítékok megszerzésének módját korrigálni kell. Az elektronikus adatok megőrzése továbbra is indokolt, ám azok lefoglalását már kizárólag a büntetőeljárás tárgyához és az érintett időszakhoz kapcsolódó, előre meghatározott szempontok alapján lehet végrehajtani.

Meg kell ismételni az eljárási cselekményeket

A Legfőbb Ügyészség ezért arra hívta fel a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, hogy ismételje meg az eljárási cselekményeket. Addig is fennmaradhat az elektronikus adatok megőrzésére vonatkozó, legfeljebb három hónapra elrendelhető kényszerintézkedés. A nyomozóknak ezen idő alatt haladéktalanul meg kell kezdeniük az adatok előre megtervezett szempontok szerinti átvizsgálását. Ezt követően pedig kizárólag az NKA-ügyben vizsgált tényálláshoz és időszakhoz kapcsolódó adatokat lehet lefoglalni.

Mint ismert, július 21-én előzetes bejelentés nélkül jelentek meg az ügyészség nyomozói a Fidesz informatikai rendszerét kiszolgáló adatközpontban, ahol a párt teljes kommunikációs infrastruktúráját érintő intézkedést hajtottak végre. A Fidesz szerint a rendszerváltozás óta nem volt példa hasonló eljárásra.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Europion: csökkent a Tisza Párt támogatottsága szeptemberben

cs3-szerkeszto

Rekordhiányt hozott össze a kormány augusztusban

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: óránként egymilliárd forinttal nőtt az államadósság

cs3-szerkeszto

Ősi állat koponyájára bukkantak a Tisza medrében

cs3-szerkeszto

Bezár egy győri autóipari cég, közel félezer ember veszíti el a munkáját

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Egy este, két generáció: az Ős-P.Box és a Santa Muerte érkezik Szegedre

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert “a hazánk szellemi megszállás alatt áll”

cs3-szerkeszto

Visszajönnek a régi idők, a magyar cégek helyett a külföldi multik kerülhetnek előnybe

cs3-szerkeszto