Csongrád

Mérföldkőhöz érkezett a Kézilabdacsarnok kivitelezése Csongrádon

Komoly előrelépés történt hosszú előkészítés után a csongrádi kézilabdacsarnok építésével kapcsolatban, tegnap megjelent a közszerzési értesítőben a kivitelezési pályázat. Ha póteljárásra nem kerül sor, akkor már jövő év tavaszán elkezdődhet a beruházás.

A munkacsarnok típusterv alapján készül el a volt kertészeti telep helyén 1725 négyzetméteren. A küzdőtér mérete megfelel az előírásoknak, a nézőtér 150 ülőhelyes, mindez kiszolgálóblokkal, öltözőkkel egészül ki1725 négyzetméteren.

A csarnok elsődlegesen az utánpótlás-nevelést szolgálja majd, a Csongrádi Tigrisek Utánpótlás Kézilabda Egyesület és a felnőttcsapat otthona lesz, de a Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola középiskola diákjai is használhatják majd.

A tervek szerint a létesítmény emellett egyéb sportrendezvények rendezésére is alkalmas lesz.

A kivitelezési pályázat megjelenéséről Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térségi országgyűlési képviselő is hírt adott a közösségi oldalán:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Malik László: tevékeny, aktív évet várok 2026-tól

cs3-szerkeszto

Újabb szakaszába lépett Csongrádon a közvilágítás korszerűsítése

cs3-szerkeszto

Itt az influenza: kötelező maszkviselést vezettek be több intézményben Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nagy István: újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

cs3-szerkeszto