Térség

Elismerések a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon

A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes négy Csongrád-Csanád megyei egyenruhást – köztük két kisteleki rendőrt – részesített jutalomban, melyeket az érintettek 2020. december 11-én vehettek át.

Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy a Csongrád-Csanád megye területén elkövetett embercsempészés bűncselekmény felderítése, és az elkövetők azonosítása érdekében kifejtett magas színvonalú tevékenysége elismeréséül jutalomban részesítette Turi Norbert r. századost, a Csongrád-Csanád MRFK Bűnügyi Igazgatóságának kiemelt főnyomozóját, illetve Turi Tamás r. főtörzszászlóst a Bűnügyi Igazgatóság nyomozóját.

Az ORFK bűnügyi főigazgatója szintén elismerésben részesítette a Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén kilenc rendbeli, tanyás ingatlanok sérelmére elkövetett lopás bűncselekmény elkövetőinek felderítésében nyújtott kiemelkedő szakmai munkájáért, Bárkányi Edina Elvira c.r. zászlóst, a kapitányság nyomozóját és Balázs István r. őrmestert a kapitányság bűnügyi technikusát.
Az elismeréseket ünnepélyes keretek közt, a főkapitányság épületében három kitüntetett vette át Dakos József r. dandártábornoktól, Csongrád-Csanád megye rendőrfőkapitányától.

Forrás, fotó: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Fafaragással a lelki békéért – különleges workshop indul Hódmezővásárhelyen!

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: „A magyar ember szabadságvágyát nem lehet elhallgattatni!”

cs3-szerkeszto

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto