Belföld Sándorfalva

Sándorfalvi gyerekek rajzai is bekerültek a Harry Potter írójának új meséjébe

Nem mindennapi feladatot kaptak országunk kis diákjai. J. K. Rowling új könyvéhez készíthettek illusztrációkat. A sándorfalvi nebulók alkotásai viszont olyan jól sikerültek, hogy végül a könyvbe 13 rajz is helyi diákoktól került be.

Ickabog egy kitalált országban, Duskáldiában élő szörnyeteg, de senki sem tudja, hogy valóban létezik-e. A szörnyeteg nevét viselő mesekönyv J. K. Rowlingnak, a Harry Potter könyvek szerzőjének a munkája. Az írónő a sikersorozat után először egy meglehetősen komor felnőttkönyvet írt, majd annak sikere után pártolt most vissza a mese műfajhoz.

A könyvről úgy tudni, hogy még a megszületésének körülményei is érdekesek. Évekkel korábban elkezdte már az írónő a mesét, de idővel elhagyta és az szó szerint felkerült a padlásra. Majd beköszöntött a koronavírus és a karantén, ami az írónőnél nagytakarítással járt, így végül a régi mese is előkerült. Pár hónappal később már kész is volt az egész könyv. Nem így az illusztrációk.

Ugyanis a könyvben megjelenő rajzokhoz a kiadó minden olyan országban, ahol megjelent a mese, pályázatot írtak ki általános iskolás korú gyermekek számára.

Nagyon megörültek a sándorfalvi gyerekek, mikor hallottak a lehetőségről. Török Zsuzsanna rajztanárnő, elmondta, hogy a lehetőségre a kiadó Facebook oldalán figyelt fel.

„Hetente töltött fel az Animus kiadó 3-3 fejzetet a könyvből, amit én mindig felolvastam a gyerekeknek. Majd amelyik részt megtetszett nekik, arról elkezdtek rajzolni.”

A sándorfalvi gyerekek tehetségének mértékét mutatja az is, hogy a könyvben összesen 34 illusztráció szerepel, amik közül 13-at a városunk iskolájába járó nebulók készítettek.

Számunkra, sándorfalviak számára tehát valóban különleges lett az Ickabog. Egyébként is érdemes, még felnőtteknek is, elolvasni az írónő új könyvét, mert egy igazán jó történet szép tanulságokkal, de ha valaki csak a helyi gyerekek rajzaira lenne kíváncsi, annak is jó élményt nyújthat.

Azt is érdemes még tudni, hogy Rowling a könyvből befolyt összeggel a koronavírus károsultjain kíván segíteni, így, ha megvesszük a könyvet, még egy jó ügyet is támogatunk.

A pályázatban győztes gyerekek névsora alább olvasható.

Zámbó Krisztina 2.b, Zámbó Viktória 3.b., Vígh Botond 3.b, Bohák Viktória 4.b, Németh Lili 4.b, Elekes Zoé 4.b, Nagy Krisztián 5.b, Szabó Zsófia 5.b, Szabó Patrícia 5.b, Szabó Kata 5.b, Birkás Anna 5.b, Répási Luca 5.b.

Forrás: sandorfalva.hu, Kiemelt kép: theickabog.com



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto