Belföld Kék Hírek

Egy babakocsit toló anyukát és két kisgyermekét gázolta el egy kisbusz a zebrán

Súlyos baleset történt Kecelen a Császártöltési út és a Dózsa György utca kereszteződésében lévő zebránál. Egy babakocsit toló keceli édesanya és a vele lévő 5 és 9 éves gyermekei a zebrán keltek át, amikor elütötte őket egy autó.

A Volkswagen kisbusz a város központja felé tartott. A sofőr későn észlelte a neki balról érkező családot, vészfékezett és próbálta kikerülni a gyalogosokat, de ennek ellenére elütötte őket. Az anya, amikor látta, hogy csúszik feléjük az autó, a babakocsit átlökte az úton, így a benne lévő picinek nem esett baja. Az anyuka és a másik két kisgyermek vagy 8-10 m-re repültek el a zebrától. Úgy tudjuk, a helyszínre két mentőautó is érkezett. Az anyuka és a két kisgyerek megsérültek, őket kórházba szállították. A kisbuszban egyedül utazó férfi elmondta, még soha nem volt balesete, mindig nagyon figyel, de most hibázott. Amikor meglátta a gyalogosokat, vészfékezett, de vizes, nyálkás úton az autó megcsúszott és nem tudta már irányítani sem. A helyszínelés idejére a rendőrök az érintett útszakaszt félpályán lezárták. A baleset pontos körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia

cs3-szerkeszto

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

cs3-szerkeszto

Kitálalt a volt tiszás munkacsoport-vezető: a Tisza Párt mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez

cs3-szerkeszto

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto