Belföld

Könnyítik a gyógyszerhez jutást

Medicine

Jogszabályokkal könnyítik a gyógyszerekhez és a gyógyászati segédeszközökhöz jutást – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

    Müller Cecília elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri rendeletének módosításával az orvosi segédeszközök kiváltásához szükséges vény a veszélyhelyzet után 30 napig, a háziorvos által szakorvosi javaslatra felírható gyógyszerek esetében a javaslat a veszélyhelyzet megszűnése után 90 napig érvényes marad.
     A tisztifőorvos beszámolt arról, hogy szerdán 6360-nal nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 115 koronavírusos beteg akut vagy krónikus betegség miatt.
    Hangsúlyozta, hogy a krónikus betegségek mellett a dohányzás és a kóros elhízás is magasabb kockázatot jelent a fertőzöttek számára. A hagyományos és az e-cigaretta is károsítja a légutakat. A kilélegzett füsttel a levegőbe kerülő aeroszol cseppek miatt a passzív dohányzás is veszélyes lehet – mondta.
    Müller Cecília a koronavírus-fertőzés kivédése érdekében újfent felhívta a figyelmet a higiéniai szabályok betartásának, a maszkviselésnek, a helyiségek gyakori és hatékony szellőztetésének a fontosságára. Emellett utalt rá, hogy az alapbetegségek “karbantartásával” megelőzhető a súlyos állapot egy esetleges megfertőződés esetén.
    Egész Európában, azon belül Magyarországon is rendkívüli terhelés súlya alatt áll az egészségügyi rendszer, Magyarországon 7537 koronavírusos beteg szorul kórházi kezelésre, közülük 640-en lélegeztetőgépen vannak – jelezte.
    Az országos tisztifőorvos szólt arról, hogy akárcsak ma, úgy a közeljövőben is lehetnek olyan napok, amikor a fertőzöttségi számadatok kiugrónak tűnnek. Magyarázata szerint ennek oka, hogy PCR-vizsgálatok mellett antigén alapú gyorstesztekkel is diagnosztizálnak fertőzötteket.
    A PCR-teszteken kívül az elmúlt huszonnégy órában további 13 578 antigén alapú gyorstesztet végeztek az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszainak munkatársai és az egészségügyi szolgáltatók háziorvosok kérésére, a gyanús esetek kiszűrésére. A honlapunk frissült, már tartalmazza az antigén alapú gyorstesztek elvégzését is – tette hozzá Müller Cecília.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto