Belföld

Varga Mihály: Egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszik a pénzügyek intézését

A Magyar Bankszövetség és a tárca javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs kedden, ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdaságvédelmi operatív törzs ülését követően kedden Budapesten.

    Az egyik intézkedés közlése szerint, hogy ahol elektronikus pénztárgép működik, ott lehetőség lesz az elektronikus fizetésre is. Ez 50-60 ezer új helyet jelent, és több tízmilliárd forinttal csökkenti a készpénzhasználatot.
    Az elektronikus banki ügyintézés kiterjesztése a vállalkozásoknak és a lakosságnak is egyszerűsíti a pénzügyek intézését, és akár évi kétmillióval csökkenti majd a személyes banki ügyintézések számát – mutatott rá.
    A javaslat alapján a földhivatalhoz elektronikusan benyújthatóak lesznek például az ingatlanszerzéssel, vagy hitelfelvétellel kapcsolatos dokumentumok. Ezzel évente 130 ezer ügyben egyszerűsödik az eljárás. Díjmentessé válhat az ingatlanok értékbecslése is széles körben, az ügyek egyharmadában ezt egy adatbázis alapján végeznék el a bankok. Egy-egy ügyfél így 30-50 ezer forint közötti megtakarítást érhet el – közölte.
    Felgyorsul, egyszerűsödik a közjegyzői ügyintézés az ingatlanügyekben – sorolta a pénzügyminiszter, ez évi 60-70 ezer ügyfélnek jelent több tízezres megtakarítást.
    Bevezetik a digitális dokumentumkezelést is, amire a minden bankszámlával rendelkező, mintegy 6,5 millió magyar ember nagyobb biztonsága érdekében van szükség -mondta.
    A pénzügyminiszter közlése szerint a törzs eddig megvalósult 44 intézkedéséhez hasonlóan ezeket is rövid időn belül bevezetik.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Eljön a pillanat, amikor a magyar álláspont lesz többségben Ukrajnáról

cs3_szerk2

Hatósági intézkedéseket vezettek be Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt

cs3_szerk2

70 millióra büntette Kövér László a momentumosokat, és kitiltotta őket a Parlamentből

cs3_szerk2

Még mindig Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus Magyarországon

cs3_szerk2

Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítja el a kormány

cs3_szerk2

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter tudatosan hazudik

cs3_szerk2

Farkas Sándor: a rendszerváltás utáni legnagyobb agrárfejlesztési program részesei vagyunk + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Ingyenes kutyaházakra pályázhatnak az állatvédő civil szervezetek

cs3_szerk2

Úgy megijedt egy DK-s képviselő a füstgyertyától, hogy megszavazta a Pride betiltását

cs3_szerk2