Térség

Az árvízvédelmet javító fejlesztések fejeződtek be az Alsó-Tisza vidékén

Javult az Alsó-Tisza-völgy árvízvédelmi helyzete, csökkent az árterek elöntésének veszélye, és várhatóan mérséklődnek az árvízvédekezés költségei azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, melyek 12 milliárd forintból, uniós támogatással valósultak meg a Dél-Alföldön – tájékoztatta a regionális vízügyi igazgatóság szerdán az MTI-t.

    A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság összefogásával megvalósított fejlesztésnek köszönhetően javult a térségben élő emberek, az ipari- és gazdasági létesítmények, valamint az érintett mezőgazdasági területek védelme. A fejlesztés hozzájárul a védett ártéri területek és az ott található egyedülálló természeti értékek megóvásához is. A térség elmúlt ötven évének legjelentősebb árvízvédelmi fejlesztési projektje Baks, Szentes, Mindszent, Szegvár és Apátfalva külterületeit érintette.
    A Dongéri-, valamint a Sámson-Apátfalvi-Szárazér-főcsatornán az árhullámok visszatartására nagy méretű árvízkapuk épültek, melyeket 20-20 darab, egyenként 0,5 m3/s kapacitású szivattyú egészít ki.
    A Hármas-Körös és a Tisza folyó bal partján összesen 9,7 kilométer hosszon végeztek töltésfejlesztési munkákat, melyek során növelték a töltések szelvényméretét, a gátkoronára pedig új útburkolat épült. Mindszentnél elbontottak egy működésképtelen szivattyútelepet, egy másikat pedig korszerűsítettek, s egyben növelték kapacitását.
    Átépítették a térségben jelentős szerepet betöltő Felső-Kurcai és Kurcatoroki zsilipet, és teljeskörű felújításon esett át két gátőrtelep.
    A projekt megvalósítása mérnöki szempontból kiemelkedő, több mint egymillió köbméter föld megmozgatásával járó beruházás volt, melynek során a Tisza alsó szakaszán újdonságnak számító árvízkapukat telepítettek.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

A hét elején még kánikula várható, majd megérkezik a kora őszies idő

cs3-szerkeszto

Egy este, két generáció: az Ős-P.Box és a Santa Muerte érkezik Szegedre

cs3-szerkeszto