Kistelek

Arany minősítést szerzett a Kisteleki Citerazenekar

A rendezvénytilalom miatt on-line került sor az Egri Palócgála és KÓTA Aranypáva népzenei minősítőre, a felvétel alapján neves szakemberek döntöttek az elismerésről – adta hírül a kistelekjaras.hu.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA támogatásával 2020. november 14-15-én „PALÓCGÁLA – KÖDELLIK A MÁTRA ” címmel Regionális Népzenei Fesztivált rendezett volna, melyre a mi együttesünket is meghívták. Korábban Rácz Imre bácsi vezetésével rendszeresen részt vettünk ezen a fesztiválon. Mivel a rendezvénytilalom miatt nem kerülhetett sor a személyes jelenlétre, jelentkeztünk a KÓTA Aranypáva Népzenei online minősítésre. A rendezvényházban a városi televízió segítségével felvettük a műsort és elküldtem a felvételt.

A beküldött produkció alapján a zsűribe beválogatott neves szakemberek ARANY minősítési fokozattal díjazták felvételünket, amelynek nagyon örültünk.

A felvételen a csodás új ruhánkban szerepeltünk, amely Szanka Etelka ötleteit, ügyes keze munkáját és sok-sok öltését dicséri.

Az anyagi hátteret részben a Csoóri Sándor (CSSP-E-NEPZENE -2019-01129) számú népzenei pályázat biztosította, amelyet a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány berkeiben, Szalainé Marika segítségével nyertünk meg.

A további fedezetet a Halasi Hangulat Zenekar által megrendezett vőfélytalálkozó adta, akik a bevételüket felajánlották az alapítvány részére, amely szintén hozzájárult a Kisteleki Citerazenekar működéséhez.

A dalokat a nyári citerás táborban tanultuk meg Erdei Attila népzene és citera tanár segítségével.

A 2020-as év a csönd éve volt, elmaradtak a szokásos népzenei találkozók, a bálunk, amelyet most szombaton rendeztünk volna meg. Reméljük, hogy gyorsan túljutunk ezen a válságos időszakon és pótolhatjuk a rendezvényeket. Addig is mindenkinek jó egészséget kívánunk és reménykedve várjuk a találkozást a vendégeinkkel.

Zenekarunk támogatását köszönjük Kistelek Város Vezetésének, a Polgármester Úrnak s a Képviselőtestületnek, a Napsugár Otton Lakóiért Alapítványnak, Szalainé Marikának, Szanka Etelkának, és minden kedves citera zenét kedvelő barátnak.

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm az együttes tagjainak szorgalmas, kitartó önkéntes munkáját, igazi összetartó nagycsalád vagyunk!

Szalainé Marika



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Esküvői kiállítás debütál Kisteleken

cs3-szerkeszto

DK-s mintára juttatna embert a parlamentbe a kisteleki Momentum-Tisza

cs3-szerkeszto

11. alkalommal ünnepeltek Disznótoros Sokadalommal Kisteleken + FOTÓGALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Rekordhangulat Kisteleken, ahol minden eddiginél emlékezetesebb volt a Tűzoltó Bál + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újra színpadra léptek a Szivárvány Óvoda dolgozói Kisteleken

cs3-szerkeszto

A Kálmi Trafik csapata nyerte a 10 hete zajló, ötödik Kistelek Térségi Téli Teremlabdarúgó Tornát

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Sejben József: Bizakodva nézünk az új év elé

cs3-szerkeszto

Rácz Zoltánné Anita: a fejlődés és a következetes munka éve lesz 2026

cs3-szerkeszto