Szentes

Végigfertőzhette Szentest polgármestere

Napokon át bejártak munkahelyükre és végigfertőzhették a hivatalt a koronavírusos szentesi jobbikos polgármester és családja – adta hírül a pestisracok.hu.

A hírportál információja szerint:

„Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester már messze nem veszi ilyen komolyan a járványt és annak veszélyeit. Szabó még azt a kormányzati javaslatot sem tartotta szükségesnek bevezetni, hogy legalább a forgalmasabb közterületeken kötelező legyen a maszkviselés. A sors azonban olyan helyzet elé állította, hogy most a saját bőrén tapasztalhatja meg, mivel jár, mit okozhat a koronavírus. A birtokunkba került dokumentumok szerint ugyanis elkapta a vírust, sőt meg is betegedett. A legnagyobb probléma az, hogy Szabó Zoltán Ferenc még akkor sem volt – a járvány idején elvárhatóan – körültekintő és felelősségtudó, amikor már tüneteket mutatott, ugyanis még napokig bejért a hivatalba dolgozni, sőt, nagyobb közösségbe is ment, sajtótájékoztatót is tartott. Két családtagja szintén önkormányzati dolgozó, akik az egész héten bejártak a munkahelyükre. Szabó Zoltán Ferenc felesége még a polgármester megbetegedése után sem vonult karanténba. Az elmúlt napokban százakkal érintkezhettek és akár az egész polgármesteri hivatalt végigfertőzhették. A történtek már közszájon forognak a városban, miközben a városvezetés egyáltalán nem kommunikál az ügyről. Ezzel pedig csak fokozódik a pánikhangulat.”

Most pénteken még az ágyban betegen fekvő Szabó párja a városházán dolgozott, interakcióba lépve az összes dolgozóval (több száz fő), az önkormányzati cégek dolgozóval (közvetetten ugyancsak több száz fő) , és így tovább. Az unokatestvérről ugyanez mondható el. A vezető és családja informátoraink szerint a hét végére jutott el odáig, hogy tesztet kérjen. Úgy tudjuk jelenleg, a polgármester tesztje pozitív lett. Ennek ellenére élettársa – tudomást sem véve a helyzetről – maga ment kiváltani a recepteket a főtéri gyógyszertárba. Egy olvasónk azt is tudni véli, hogy a nő ismerősök kérdésére, receptekkel a kezében határozottan tagadta, hogy a vele együtt élő polgármesternek bármilyen problémája lenne.”

A teljes cikket itt olvashatják el.

Szabó Zoltán Ferenc a ma délután közleményében elismerte, hogy koronavírusos.

A közleményt itt olvashatják el.

Kiemelt kép: Facebook



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk a Mi Hazánk szentesi képviselő-jelöltjeit!

Szabó Viktor

Összművészeti fesztivált rendeznek Szentesen

Szabó Viktor

Vásárhelyi és szegedi egyesületek szerveznek országos futóversenyt Szentesen

Szabó Viktor

Családi napot tartanak a Szentesi Tenisz Klubban

Szabó Viktor

Kecskeméten parádéztak a szentesi úszók

Szabó Viktor

Világcég járt a Zsoldosban

Szabó Viktor

Sport, egészség és rehabilitációs konferencia lesz Szentesen

Szabó Viktor

Ezernél is több thai érkezett Szentesre békétlenséget szítani

Szabó Viktor

Több képviselőt is kizártak Szentesen egy önkormányzati programból

Szabó Viktor