Csongrád

Idén is a csongrádi Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az év ifjú természetfotósa címet

Potyó Imre nyerte el Az Év Természetfotósa címet, míg Az év természetfotója díjat Pintér Csaba Légivadász című képe érdemelte ki a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020 pályázaton, melynek legjobb képeiből szerdától a Magyar Természettudományi Múzeumban látható kiállítás. Idén is Koncz-Bisztricz Tamás lett Az év ifjú természetfotósa nagyon meggyőző portfólióval.

    Immár 28. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát. A verseny történetében most érkezett a legtöbb kép: 241 fotós 4114 felvételt küldött be, melyek közül az utolsó fordulóban 111 mű versengett – közölte a pályázat keddi online sajtótájékoztatóján a naturArt elnöke.
    Fáth Péter elmondása szerint az idei kiírás hozta talán a legmagasabb színvonalú mezőnyt a verseny hosszú történetében: az utolsó előtti körben szereplő mintegy 400 kép mindegyike alkalmas volt a kiállításra. Végül a héttagú zsűri nagy viták után választotta ki 63 szerző 111 falra kerülő képét, majd ezek közül a díjazott alkotásokat; Az év természetfotósa címet elnyerő Potyó Imre kilenc képe szerepel a legjobbak között.  
    Az év természetfotója egy megismételhetetlen “akciófotó”, amelyen egy karvaly éppen elejt egy citromsármányt – méltatta Pintér Csaba Légivadász című felvételét a szövetség elnöke.
    Mint hozzátette, idén is Koncz-Bisztricz Tamás lett Az év ifjú természetfotósa nagyon meggyőző portfólióval, de kiemelte Sztrehárszki Lili nevét is, aki egy “nagyon szellemes képpel” nyerte meg az ifjúsági kategóriát.
    Fáth Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a pályázat 14 kategóriájában idén 14 különböző fotós végzett az első helyen, ami bizonyítja a magyar természetfotós mezőny erejét.
    A Kezünkben a Föld kategóriát Gergely József, A madarak viselkedése kategóriát Hantai Péter, Az emlősök viselkedése kategóriát pedig Berendi Tibor nyerte.
    Az állatok viselkedése kategória legjobbja Botos Éva lett, Az állatok és környezetük kategóriában Potyó Imre végzett az első helyen, míg Az állatok szemtől szemben kategória győztesének Marchart Pált választották.
    Jantyik Tibor készítette idén a Növények és gombák kategória első díjas felvételét, a Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriát Török János nyerte, a Tájak kategóriában pedig Németh Tamás aratott győzelmet.
    Az Élet a vízfelszín alatt kategória élén Előd László végzett; a Napnyugtától napkeltéig kategória legjobbja Horváth Zsolt, a Fekete-fehér természetfotók kategória első helyezettje Berényi Zsolt lett, míg A természet és a fenntartható energiatermelés kapcsolata kategóriában Radisics Milán képének ítélték az első díjat.
    Sztrehárszki Lili végzett az ifjúsági kategória élén.
    Az Alexandra Kiadó idén is megjelentette a döntőbe jutott fotókból összeállított Az év természetfotói – Magyarország 2020 című kötetet, a nyertes képekből rendezett kiállítást pedig december 31-ig lehet megtekinteni a Magyar Természettudományi Múzeumban.

bkö \ brr

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Autó nélkül az iskolába – kreatív kihívásra várják a csongrádi diákokat

cs3-szerkeszto