Vélemény

Apáti Bence: Az agymosoda újabb terméke

„Újból lángokban áll Amerika egy része. Az ok pedig – ki lepődik meg? – megint egy szegény, ártatlan fekete halála. Egy ma született bárányhoz képest is szokatlanul bűntelen urat, bizonyos Walter Wallace Juniort több lövéssel ölték meg, miután rátámadt az őt megfékezni igyekvő rendőrökre.

Utcai háború alakult ki többek között Philadelphiában, Portlandben és Los Angelesben. Szokás szerint fosztogatott, autókat gyújtott fel és barikádokat emelt az Antifa tagjaiból álló csőcselék. Ami teljesen megegyezik az év során már látottakkal: egy rendőri intézkedés közben meghal egy színes bőrű, akiről aztán kiderül, hogy többszörösen büntetett előéletű, drogkereskedelem a hobbija, hölgyeket futtat, illetve fegyverrel jár betörni, aztán az is napvilágra kerül, hogy nem engedelmeskedett a rendfenntartóknak, ellenállt vagy épp rájuk támadt, az újmarxista, szélsőbaloldali sajtó pedig elkezdi féligazságokkal, hazugságokkal vagy a tények elhallgatásával hergelni a feketéket és az újkommunista anarchistákat, akik aztán a hergelés hatására szinte habozás nélkül felgyújtják és kifosztják fél Amerikát.

De nézzük meg, hogyan is néz ki ez a bizonyos hazugságok segítségével kivitelezett (fel)lázítás! Hogy megértsük, hogyan is zajlik a gyakorlatban a csőcselék felcukkolása, vegyük igénybe a 444.hu-t, amely Wallace halála kapcsán enged bepillantást a szélsőbalos propaganda boszorkánykonyhájának legrejtettebb zugaiba.

A Soros úr bőkezű támogatását élvező lap ezzel a címmel tudósított az esetről: »Két napja tüntetnek Philadelphiában, mert rendőrök lelőttek egy mentális problémákkal küzdő fekete férfit.«

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasónk: Kit mi befolyásol?

Szabó Viktor

Moderari: komoly leckét adtak abból, hogy hogyan érdemes élni

Szabó Viktor

Varga Judit: itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!

Szabó Viktor

Stefan Streit: A Soros fizette Háttér Társaság mindent elkövet, hogy fogást találjon a regnáló kormányon

Szabó Viktor

Ceglédi Zoltán – Embert ölni

Szabó Viktor

Nagy István: sikeres volt az agrárpetíció, az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését

Szabó Viktor

K. Feri: a bukott baloldal hergel az orvosokkal, de megint hazudnak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a legfontosabb elérni a fegyverszünetet és békét teremteni

Szabó Viktor

A pofátlanság netovábbja! Jet-skivel irtották a kérészeket Csongrádnál

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább