Belföld

Pénteken jelenik meg az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató pályázat

Man is driving his new electro scooter

Péntektől elérhető az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató, 1 milliárd forint keretösszegű pályázat – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

    Kiemelte: az idén februárban elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.
    Az első pályázási időszak november 23-tól 27-ig tart, ezt követően havi rendszerességgel nyújthatók be a jelentkezések 2021. október 29-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig – ismertette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
    A támogatás a jármű árának legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében maximum 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A pályázat során magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz. Elsősorban a munkába járást szeretnék segíteni, ezért munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz – jelezte az államtitkár.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Eljön a pillanat, amikor a magyar álláspont lesz többségben Ukrajnáról

cs3_szerk2

Hatósági intézkedéseket vezettek be Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt

cs3_szerk2

70 millióra büntette Kövér László a momentumosokat, és kitiltotta őket a Parlamentből

cs3_szerk2

Még mindig Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus Magyarországon

cs3_szerk2

Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítja el a kormány

cs3_szerk2

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter tudatosan hazudik

cs3_szerk2

Farkas Sándor: a rendszerváltás utáni legnagyobb agrárfejlesztési program részesei vagyunk + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Ingyenes kutyaházakra pályázhatnak az állatvédő civil szervezetek

cs3_szerk2

Úgy megijedt egy DK-s képviselő a füstgyertyától, hogy megszavazta a Pride betiltását

cs3_szerk2