Belföld

Januártól tetőtér-beépítéséhez is igényelhető a csok

Rengeteg jelzés érkezett arról, hogy nagyon sokan szeretnének többgenerációs  otthonban élni, ennek segítésére január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési támogatás (csok) akár teljes összege – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Novák Katalin gyakori élethelyzetnek nevezte, hogy az idősebb szülők már családos gyermekei beépítenék a családi ház tetőterét, hogy ott legyen az otthonuk. Eddig ehhez a csok lakásbővítési támogatását lehetett igényelni, amely lényegesebb kisebb összeg, mint a tetőtér-beépítési támogatás – fűzte hozzá.
    A többgenerációs otthonok támogatása megteremti a lehetőséget arra, hogy már akár egy gyermek esetén is 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, három gyermeknél pedig 10 millió forint támogatásban részesüljenek a családok – ismertette. A támogatás előre vállalt gyermekek esetén is igénybe vehető, és feltételrendszere nem szab ki a gyermekek esetén életkori határt – részletezte.
    Sok előnye van annak, ha egy házon belül, külön háztartásban, külön bejárattal ott vannak a nagyszülők is – mondta, emlékeztetve, hogy január elsejétől a nagyszülői gyed is igénybe vehető, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az egyik nagyszülő maradjon otthon a gyermekekkel.
    Hangsúlyozta: a többgenerációs otthonok hagyományát segítő vissza nem térintendő támogatáshoz hozzájön egy 15 millió forintos kedvezményes kamatozású kölcsön lehetősége, így januártól 25 millió forintos támogatást vehetnek fel a fiatal házasok tetőtér-beépítésre. Így már valóban megvan az az összeg és mozgástér, amellyel akár kezdőtőke nélkül is bele tudnak vágni a közös életbe a fiatal párok – fogalmazott a miniszter.
    Novák Katalin csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt mondta, mindenkinek lehetőséget szeretnének adni arra, hogy saját tulajdonú otthonban várhassák, nevelhessék gyermekeiket. Erről szólt a csok minden eleme, ahogy most a többgenerációs otthonteremtési támogatás is – emelte ki.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Épül a tiszás önkény: a Legfőbb Ügyészség szerint is jogsértő volt a Fidesz szervereinek lefoglalása

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Több vízügyi fejlesztésre sem adott zöld lámpát a pénzügyminiszter, több milliárdos egészségügyi tételre is nemet mondott

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto