Belföld

Miniszteri elismerést kapott Dr. Med. habil. Holman Endre PhD., kiskunhalasi főorvos

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn délután Budapesten. Az ünnepségen Dr. Med. Habil. Holman Endre Phd., a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Urológiai Osztályának vezető főorvosa is elismerésben részesült.

Dr. Holman Endre urológus főorvos 1954. szeptember 19-én született Szegváron. Édesapja hentes volt, Endre nyolcéves korától segített neki hétvégenként az üzletben. Nemcsak a szakma fogásait tanulhatta meg, hanem az emberekkel való bánásmódot is. Dajka Margit és Holman Endre a Herkulesfürdői emlék című filmben1969-ben lett gimnazista Szentesen. Az iskolában egyszer tanára, Bácskai Mihály házi szavalóversenyt rendezett, melyre Holman Endre egy Váci Mihály-verssel készült. Ezután tagja lett a gimnázium irodalmi színpadának. Érettségi után színész szeretett volna lenni. Felvételije azonban nem sikerült, ezért az orvosi pályát választotta, mely iránt már gyermekként érdeklődött. A színészettől azonban nem szakadt el: orvostanhallgató volt, amikor a Herkulesfürdői emlék című film főszerepére fölkérték. Sándor Pál drámája országosan ismertté tette. Dajka Margit és Holman Endre a Herkulesfürdői emlék című filmben Orvosi diplomáját 1979-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte, 1984-ben urológiából tett szakvizsgát. Pályafutását Szentesen, a Városi Kórház urológiáján kezdte, majd a Kecskeméti Megyei Kórház urológus adjunktusaként dolgozott. Ezután Jemenben az Arabia Felix Hospital Sanáa Dr. Holman Endreosztályvezető főorvosaként folytatta a gyógyító munkát, ahol több ezer embert operált. Hazatérése után a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Urológiai Osztályán folytatta praxisát. Napjainkban az intézmény urológiai szakrendelését vezeti. Tudományos tevékenységéről eddig egy könyvben, két könyvrészletben, 226 közleményben és poszterben, illetve videóbemutatóban számolt be. Az Urológia Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Urológusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Endourológusok Társaságának elnöke. Fő szakterületei a hugyuti kövek endoszkópos eltávolítása, a laporoszkópos műtétek, veseeltávolítás, plasztikai- és sérvműtétek, a prosztata endoszkópos műtétei és a vizelet-incontinencia műtétek. 2008 márciusában a magyar média beszámolt egy általa végzett bravúros műtétről, melynek során egy négyéves kisfiú meglepően nagyra nőtt vesekövét távolították el. Az egészségügyben végzett, több évtizedes kimagasló szakmai színvonalú munkájáért 2013-ban Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díjat kapott. Orvosi munkája mellett több irodalmi alkotás is fűződik a nevéhez. Közülük nem egy a Szegvári Napló című lapban is megjelent. 2004-ben a Városi Polgári Kör felterjesztésére Pro Urbe-díjjal tüntették ki.

Forrás: hirosnaptar.hu

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csok mellett is igényelhető az otthonfelújítási támogatás

cs3_admin

Ingyenes online nyílt napok a középfokú iskolaválasztásról

cs3_admin

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen

cs3_admin

Az új bortörvényt tárgyalta az Országgyűlés

cs3_admin

Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése

cs3_admin

11 milliárd forint támogatással indulnak új, a megújuló energiatermelést segítő fejlesztések

cs3_admin

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

cs3_admin

Novák Katalin ismertette az otthonteremtési program új elemeinek részletszabályait

cs3_admin

Gulyás Gergely: a karácsonyi időszakra jó lenne a családok számára a találkozásokat minél szélesebb körben lehetővé tenni

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább