Csongrád

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztek Csongrádon

Csongrádon is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A Művelődési Központ Magyar Király dísztermében tartott megemlékezésen Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.

Beszédében megemlékezett azokra a csongrádiakra is, akik a forradalom és szabadságharc napjaiban lépni mertek, mert tudták, hogy a szabadság visszanyerése az élet és a jövő alapját jelenti. A Batsányi János Gimnázium tanulóira, akik abban az oktatási intézményben tanultak, melynek falaira tankcsövek meredeztek. A szervezkedő bútorgyári, téglagyári munkásokra, a gépállomás dolgozóira, a tüntető tömegre, a pedagógusokra, s mindazokra, akik részt vettek a Zója, azaz a Felszabadulási emlékmű Tiszába süllyesztésében, s helyére kőből készült turulmadár felállításában. Azokra a csongrádiakra, akik leginkább a boltokban és a fodrásznál érintkeztek és tárgyalták meg a városban történt eseményeket, a több éve beléjük nevelt alapvető bizalmatlansággal, titokban hallgatták a Szabad Európa rádiót, amelyet hiába zavartak, a kis Néprádión mégis be lehetett fogni. Azokra, akik az éhező pesti forradalmárok segítségére siettek élelmiszerszállítmányokkal.

Az ünnepi műsor urán kerültek átadásra a helyi kitüntető díjak, majd a rendezvény végén a résztvevők megkoszorúzták a Szentháromság tér 1956-os emlékművet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto

Ittasan, jogosítvány nélkül vezette édesapjától elcsent kocsiját egy 19 éves csongrádi fiú

cs3-szerkeszto

Csongrádon fogadták Zipperer Viktort, aki kerékpártúrával emlékezik a neves évfordulókra

cs3-szerkeszto